Balokány: kitartanak a hotel mellett

2011. január 10. hétfő 18:57

Balokány: kitartanak a hotel mellett
Annak ellenére, hogy az egykori Balokány-strand területét birtokló Aquaprofit Zrt. cége, a Szálloda Invest Kft. 400 millió forintot nyert pályázati úton a területre szánt wellness fürdőre és szállodára, az építkezés továbbra sem indult meg, sőt, egyelőre a támogatáshoz sem juthat hozzá cég. Ennek oka, hogy a decemberi határidőig az Aquaprofit nem tudta előteremteni a kellő önrészt, így nem írhatták alá a támogatási szerződést. A cég képviselője úgy tájékoztatta a Pécsi Újság.hu-t, hogy ennek ellenére sem változtatnak terveiken. Előrelépés történt viszont a Balokány Liget ügyében.

Még 2007-ben, körülbelül 60 millió forintos vételáron jutott a Balokány-strand az Aquaprofit Zrt. tulajdonába. A vállalkozás nagyívű terveket dédelgetett az elhanyagolt terület újjáélesztésére: modern wellness központot és szállodát ígértek az illetékesek. Az építkezés azóta sem indult meg a területen, annak ellenére sem, hogy a beruházásra a tavalyi évben 400 millió forintos pályázati támogatást nyert el az Aquaprofit. Egyelőre azonban mit sem ér ez a pénz, ugyanis a decemberi határidőig nem tudták előteremteni a lehíváshoz szükséges önrészt.

A cég képviselője ugyanakkor lapunknak úgy nyilatkozott, hogy a körülbelül 3 milliárd forintba kerülő komplexum fel fog épülni a Balokányban.

- Még van lehetőségünk arra, hogy lehívjuk ezt az összeget, tehát nem mondtunk le az eredeti elképzeléseinkről a területtel kapcsolatban. A beruházást folyó finanszírozási tárgyalások befejezésekor tudjuk elkezdeni. Az építkezés várhatóan 18 hónapig tart majd - tudtuk meg Grubics Mírától, az Aquaprofit Zrt. marketing menedzserétől.

Kapavágás egyelőre a strandtól nyugatra fekvő Balokány Ligetben sem történt, de a tizennyolc civil szervezet, illetve a Pannon Filharmonikusok és a Zsolnay Kulturális Negyed már aláírta az együttműködési szerződést a Balokány Liget megújításával kapcsolatban.

- Jó irányba halad a folyamat, rövidesen az önkormányzattal is megállapodunk, a munka pedig márciusban megkezdődhet - tájékoztatta lapunkat Berényi Zoltán, a Vasasért Egyesület vezetője, aki a szervezettel együtt tagja a Balokány Ligetért született összefogásnak.

A park munkamegosztással épül majd: a város a pénzbeli támogatás mellett a Holding eszközeit is biztosítja, a civilek pedig a kivitelezési munkákhoz tudnak hozzájárulni. E mellett számos felajánlás érkezett különböző cégektől, akik ingyen munkaerőt vagy építőanyagot biztosítanak. A korábbi tervek 20 millióra taksálták a beruházás minimális költségeit. Hogy pontosan mennyi pénzbe kerül majd a munka, a civilek és a város közti együttműködési megállapodás aláírásakor derül ki.


Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva