Az örökséglistás Emmausz-járással ünneplik a feltámadást Bólyban
2012. április 07. szombat 12:35
Jézus feltámadását követő megjelenésének Lukács evangéliumában részletezett történetét idézik fel húsvéthétfőn a Baranya megyei Bólyban az Emmausz-járás megtartásával, amelyet az idén is folklórműsorok színesítenek.
A kisváros önkormányzatának honlapja szerint a tavaly a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére felkerült Emmausz-járás több mint száz éves, eredendően bólyi német népszokás. Programja jó idő esetén délelőtti szabadtéri szentmisével kezdődik a pincefalu mellett elterülő Kálvária dombon.
Az ünneplés kora délután, a pincesorokon folytatódik: a helyi és környékbeli pincetulajdonosok együtt boroznak családtagjaikkal, rokonaikkal, barátaikkal és ismerőseikkel. A Bólyhoz rokoni, baráti szálakkal nem kötődő érdeklődőket a vendéglátóegységként működő pincészetek várják.
Mindehhez zenés-táncos műsorok társulnak. A Batthyány-Montenuovo Mauzóleumban délután fél háromtól húsvéti koncert lesz a Bólyi Vegyeskar, a Bólyi Zeneiskola diákjai, tanárai, valamint Scheich Viktória és Beck Angéla részvételével. A pincesoroknál a Borjádi Német Nemzetiségi Tánccsoport, a Bólyi Harmonika Együttes, a Bólyi Fúvósok és a Héttorony Hangászok lépnek fel. A város Alsó-Tukár részén a Sátorhelyi Néptáncegyüttes, a Felső-Tukárnál a Borbarátok Zenekar szórakoztatja a közönséget.
A Róth Pincészetnél tojáskiállítás nyílik, a Kántor-réten Százévnyi Emmausz címmel fotókiállításra és játszóházba várják a látogatókat.
Azzal, hogy a bólyiak és a környékbeliek a húsvéthétfői ebéd után a szőlőhegyre veszik útjukat, egy bibliai történetre emlékeznek. Márk is utal rá, de a négy evangélista közül egyedül Lukács írja le részletesen, hogy Jézus feltámadása másnapján, húsvéthétfőn a Jeruzsálemből Emmauszba vezető úton találkozott két tanítványával, akik nem ismerték fel benne mesterüket, hanem az ő kereszthalála utáni rejtélyes eltűnéséről számoltak be neki. Jézus felidézte feltámadásának bibliai jövendöléseit és szólt az előző napok tragikus és csodálatos eseményeiről is.
Emmauszba érve rájuk esteledett, ezért tanítványai - Kleofás és Lukács által meg nem nevezett társa - vacsorát és szállást ajánlott fel Jézusnak, amit ő el is fogadott. Csak akkor ismerték fel őt, amikor megszegte kenyerüket, ám abban a pillanatban el is tűnt előlük. A tanítványok nyomban visszafordultak, hogy a megváltó feltámadásának bizonyosságáról hírt vigyenek Jeruzsálembe.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mesés vagyont ér ez az öt szám -...
- Felhőszakadás, jégeső, szélvihar is...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Több száz programmal várják a...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Orbán Viktor: fölényes és elsöprő...
- Mohács lesz a díszvendég a...
- Kirajzolódott a mohácsi Duna-hídhoz...
- Nagyon káros, ezért ne etessük a...
- Szili Katalin a kollektív jogok...