„Az idő fogságában” Drégely Lászlóval
2010. november 11. csütörtök 17:40
Mélyről fakadó és már-már kényszeres jelkép- és parabolarendszere végigkíséri egész munkásságát. A szem, a gyertya, az angyal, a szárnyas óra, a kés gyakori motívuma alkotásainak. Kísérletező, önmagát állandó próbára tevő művész volt, aki szinte a képzőművészet valamennyi ágában maradandót alkotott.
A hagyományos táblaképfestészet mellett gazdag grafikai ouevre-öt mondhat magáénak, faragott, festett követ és márványt, hajlított, karcolt, domborított, festett fémet és alumíniumot, s keze alatt az ócska fadarab, ládatető is gyönyörű képpé, ikonná változott. Verseket, gyermekmondókákat írt, s nem utolsó sorban díszlettervezőként is beírta nevét a magyar televízió- és színháztörténetbe.
A mostani kiállítás igyekszik bemutatni Drégely László munkásságának fontosabb korszakait és alkotásainak sokrétűségét. A kiállítás címe utal a művek gondolatiságára - „Emberek és tárgyak az idő sodrában, foglyai az időnek" (Michel Philippe) de egyúttal a művészre is, aki maga is az idő foglya volt: hosszú, súlyos betegsége állandóan emlékeztette az „idő rövidségére". Drégely László megpróbálta legyőzni a „szárnyas időt" - szinte megszállottan, önmagát nem kímélve dolgozott, alkotott. Gazdag életművét látva bátran elmondhatjuk, hogy Drégely Lászlónak rövid élete ellenére sikerült legyőznie a szárnyas időt.
Munkásságát 1972-ben Balázs Béla díjjal, 1977-ben Érdemes művész címmel ismerték el, 1980-ban pedig Budapestért emlékérmet kapott. Halála után a Magyar Televízió elnöksége örökös taggá nyilvánította.
A kiállítás időtartama: 2010. november 18-tól december 18-ig
Helyszín: Vasváry-ház (Pécs, Király utca 19.)
Forrás: Pécs2010
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Negyvenhat határsértőt tartóztattak...
- Hercegszántónál áttörték a kerítést a...
- Így itassuk a madarakat a nyári hőségben
- Már lehet jelentkezni a PTE új...
- Aki teheti, ne most menjen...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Jelentős lehűlés érkezik, visszaesik...
- A Fidesz nem támogatja a baloldali...
- Még csaknem két hétig...