Az egyház is segíti az EKF ügyét
2008. május 06. kedd 22:07

A katolikus egyháznak - mint azt Wolf Gyula, az egyházmegye vagyonkezelője lapunknak elmondta - nem érdeke, hogy hátráltassa a beruházásokat. Szerinte nemcsak az EKF-program támogatása miatt, de a városrendezési terv értelmében is biztos volt, hogy át fogják adni a telekrészt. Mindössze arról volt szó korábban, hogy az érintett terület benne volt abban a csomagban, amit a belvárosi iskola épületéért cserébe adott volna az egyházmegye a városnak.
Ennek megfelelően a legutóbbi rendes közgyűlés zárt ülésén már a képviselők is elfogadhatták azt az előterjesztést, amely a tettyei ingatlanok megvásárlásáról rendelkezik.
Ebben szerepel, hogy a püspökség eladja ingatlanát, s az ezerötszáz négyzetméteres telekrészért cserébe 21 millió forintra tart igényt. A városvezetés szerint ennyiért is megéri az ügylet - főként, hogy akár fel is sülhettek volna a vásárlással, ha az egyház köti az ebet a karóhoz.
A kérdéses ingatlanra egyébként a Havihegyi út lerövidítése, illetve a Tettye-Havihegy helyi védettségű terület önkormányzati tulajdonba vétele érdekében van szükség. (A több más tulajdonost is érintő telekvásárlások így összesen negyvenmillió forintba kerülnek majd a városnak.) Ezen felül maradnak még olyan magántelekrészek is, amelyeket kisajátítás útján kell megszerezni - az önkormányzat ugyanis egyes követeléseket nem tudott elfogadni.
Mint azt Merza Péter, az Pécs 2010 Menedzsment Központ Kht. fejlesztési igazgatója lapunknak elmondta, a Tettye fejlesztése két ütemben valósul meg. Elsőként a romoktól délre eső területet szedik rendbe. Az ehhez szükséges kivitelezési tervek már e hónapban elkészülnek, s a támogatási szerződés megkötése után ősszel kezdődhetnek el az építési, parkrendezési munkálatok.
A második ütemben a romok és környezetük kicsinosítása, valamint a Havihegy és az arra vezető sétány kialakítása következik. Ezekre vonatkozólag októberre lesznek engedélyes tervek, s jövő tavasszal indulhatnak el a munkák.
K. Z.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hálókocsis vonatokkal juthatunk el az...
- Fejbe lőttek egy tizenegy hónapos...
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Akinek mindig van sütnivalója: Fáncsy...
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- Villámcsapás miatt vonultak ki a...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...