Átadták követeléseiket a középiskolások Páva Zsoltnak
2013. február 08. péntek 08:22
Irodájában fogadta csütörtökön a pécsi polgármester a helyi középiskolások egy részének küldöttségét és mintegy negyedórás megbeszélésen tájékozódott céljaikról. A tanulók a sajtóhoz is eljuttatták azt a levelet, amelyet Páva Zsoltnak adtak át - az alábbiakban az üzenetet teljes terjedelmében közöljük:
"Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Közgyűlés!
Mi a pécsi Középiskolai Hálózat küldöttei, kéréssel és egyben javaslattal fordulunk Önökhöz!
Valódi, átgondolt, a jövőnk és az ország érdekeit maximálisan szem előtt tartó köz- és felsőoktatási reformot csak az érintettek bevonásával lehet kidolgozni és sikeresen bevezetni, ám az érdekelt társadalmi szervezetek 2011 ősze óta tett erőfeszítései a valódi egyeztetésekre kudarcot vallottak. Többek között, igyekeztek felhívni a figyelmet arra, hogy a központosítás felszámolja az iskolák problémamegoldó képességét, elsilányítja a közoktatás minőségét, de azóta az is nyilvánvalóvá vált, hogy az intézmények állami kezelésbe vétele sem volt megfelelően előkészítve.
Így jártak a közgyűléssel - a KIHA csütörtöki beszámolója
Önök közt voltak olyanok, akik a szakmai ellenvéleményeket figyelmen kívül hagyva megszavazták az átgondolatlan központosítást. Miután a kötelező feladatok ellátásának nagy részét átvette az állam, az önkormányzat gyengülése is olyan veszély, amelyet nem hagyhatnak figyelmen kívül. Nem csak a minőségi közoktatás sorsa forog kockán, hanem az egyetem és a város sorsa is, ha továbbra is tétlenül nézzük az elhibázott döntéseket s a forráskivonásokat. Mi, akiket közvetlenül érint a köz- és felsőoktatás sorsa, már összefogtunk, hogy véleményünknek közösen adjunk hangot. Azonban a városban az egyetem és az itt élők érdekei szorosan összekapcsolódnak. Az egyetem a városban a legnagyobb munkaadó, a hallgatók tömege komoly vásárlóerőt képvisel. A munkalehetőségek mellett az egyetem adja az itt lakók számára a társadalmi felemelkedés lehetőségét is. Arra kérjük Önöket, hogy képviseljenek minket, mert az oktatás olyan hagyománya Pécsnek, amely csak értékekkel ajándékozta, és ajándékozza meg a várost mind a mai napig.
Azért fordulunk Önökhöz, hogy ezekben a kérdésekben határozottan képviseljék az itt tanulók és az itt élők érdekeit. Önök most talán úgy érzik, nem tehetnek értünk semmit. Mi is tehetetlenséget érzünk. Ezért élve a közös véleménynyilvánítás eszközével, tiltakozásunkat kifejezve, demonstrációt tartunk 2013. február 11-én, délután 5 órakor, a 48-as téren kezdve.
Tiltakozásra szólítjuk fel Önöket is! Kérjük, hogy a közgyűlés, fogadjon el olyan határozatot, mely szerint a közgyűlés az Országgyűléshez fordul, hogy felhívják a figyelmet arra, mivel járnak a forráselvonások az egyetemre, illetve a városra nézve. Valamint a közoktatásban kialakult állapotok kezelése érdekében kezdeményezzék a köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről szóló 2012. évi CLXXXVIII. törvény, valamint a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosítását.
Újra átnyújtjuk Önöknek a pécsi hallgatók, oktatók, középiskolások és tanárok 13 pontból álló, köz és felsőoktatás reformjára vonatkozó követeléseit, hogy érdekeinket képviselni tudják.
Előre is megköszönve kiállásukat,
a pécsi Középiskolai Hálózat
Pécs, 2013. február 07.
A pécsi Hallgatói Hálózat által szervezett "REUNION - a középiskolai és egyetemi polgárság első közös fóruma" keretében a jelenlévő diákok, hallgatók, tanárok, oktatók és szülők egyetértenek abban, hogy a kormány oktatáshoz való jelenlegi hozzáállása elfogadhatatlan. Az átgondolatlan, elhamarkodott és felelőtlen intézkedésekkel szemben az alábbi követeléseket fogalmazzuk meg:
1. Követeljük a köz- és felsőoktatás átfogó, szakmailag megalapozott reformját az érdekeltek bevonásával, akik a diákok, tanárok, szülők és az intézményfenntartók.
2. Ne korlátozzák az egyetemek szellemi, gazdasági és szervezeti autonómiáját.
3. Követeljük a forráskivonás azonnali leállítását és az eddigi elvonások kompenzálását. Az állam garantálja a minőségi felsőoktatás működéséhez szükséges folyamatos és átlátható finanszírozást!
4. A felsőoktatás finanszírozási rendszerének egyik elemét képezheti egy, a szakértők és érdekképviseletek bevonásával kialakított, méltányos tandíjrendszer, de ehhez szociális és teljesítményalapú ösztöndíjrendszer kidolgozását követeljük.
5. Ellenezzük a hallgatói szerződés jelenlegi formáját, mivel az EU szabad munkaerő áramlást biztosító alapelvével szemben áll. A kormány ne a hallgatói szerződéssel, hanem vonzó munkalehetőségekkel és európai színvonalú életkörülmények biztosításával tartsa itthon a fiatalokat!
6. A felsőoktatásban történő változtatásokat felmenő rendszerben kell bevezetni. A diákoknak törvénybe foglalt joga legyen, hogy középiskolába kerülésükkor ismerhessék a majdani felsőfokú képzésükre vonatkozó feltételeket.
7. Az államilag támogatott képzésbe való besorolás továbbra is az érettségi eredmények alapján működjön, de a második félévtől legyen lehetőség arra, hogy félévenként, évfolyamonként és szakonként változzon az önköltséges illetve az államilag támogatott tanulók köre a tanulmányi eredmény alapján, ezzel motiválva a diákokat tanulásra, a minőségi felsőoktatás érdekében.
8. Tiltakozunk a támogatott egyetemi férőhelyek önkényes, központi szétosztása ellen. Az államnak nem csak pénzben mérhető gazdasági hasznot hozó állampolgárokra van szüksége.
9. A szociálisan hátrányos helyzetű diákoknak biztosítani kell az egyetemekre való bejutás lehetőségét, valamint az egyetem sikeres elvégzésének feltételeit.
10. A speciális képzésmódot igénylő valamint a hátrányos helyzetű diákok oktatási intézményeitől ne vonják el a támogatást, illetve az eddigi elvonásokat kompenzálják.
11. Szükség van a szakmunkásképzés nyugati mintára történő átalakítására, perspektívára a szakmunkás létben, hogy ez reális alternatívája legyen a főiskolai és egyetemi képzéseknek.
12. A minőségi köz - és felsőoktatás érdekében követeljük a tanárok és oktatók korrekt bérezését és a megfelelő munkakörülmények biztosítását.
13. Követeljük a 21. század munkaerő-piaci sajátosságait figyelembe vevő életpálya tervezést és pályaválasztást érdemben segítő, támogató közép- és felsőfokú oktatást.
Mindezeket a demokratikus alapelvek, az esélyegyenlőség, a tudáshoz való hozzáférés szabadságának és a társadalmi mobilitás védelmében fogalmaztuk meg.
Pécs, 2012. december 20.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...
- Halálra gázoltak egy idős asszonyt...
- Vadkamera buktatott le egy szemétből...
- Pécsi kórházban látták utoljára az...
- Zarándoknapon vett részt a Pécsi...
- Buszbaleset szemtanúit keresik a...
- Pécsi patikában, dohányboltban...
- Mire elindul, máris 40 percet késik...
- Ha húsz percnél többet késik a busz...
- Pécsett és Mohácson is gyújtanak...