Arnold Antal: Még a harmatgyenge forint sem képes felpörgetni a baranyai bevásárlóturizmust
2013. április 04. csütörtök 19:36

Úgy tűnik, hiába közelítette a történelmi mélységeket a forint az elmúlt időszakban, Baranyát elkerülik a bevásárlóturisták. Arnold Antal, a baranyai iparkamara alelnöke - a megyei kereskedők tapasztalataira hivatkozva - munkatársunkna azt mondta, a külföldi vásárlók száma nem növekedett.
Az elmúlt héten 307 forintot is elkértek egyetlen euróért a pénzváltók, de hasonlóan gyengélkedik a fizetőeszközünk a horvát kunával szemben is, amit jelenleg negyven-negyvenöt forint körüli összegért árulnak.
Hiába azonban a harmatgyenge forint, a horvátországi bevásárlóturisták elkerülik Baranyát.
- Nemrég érdeklődtem az egyik baranyai határátkelőhelyen, ahol azt mondták, nem tapasztalnak érzékelhető változást a forgalom tekintetében - számolt be Arnold Antal, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara általános alelnöke a Pécsi Újság.hu-nak. - Az északnyugati országrészben minden bizonnyal emelkedett a bevásárlóturizmus mértéke, ám Baranyában ebből a tendenciából szinte semmit sem érzékel a kereskedők többsége - tette hozzá.
Az okokat firtató kérdésünkre az alelnök azt válaszolta, „Szlovákiában és Ausztriában gyorsabban reagálnak az árfolyamváltozásokra", de a fizetőképes kereslet is nagyobb ezekben az országokban, mint Horvátországban. Az alelnök szerint a baranyai bevásárlóturizmus hanyatlása több okra is visszavezethető.
- Tizenöt-húsz évvel ezelőtt például jóval olcsóbb volt az üzemanyag, és ma már a déli szomszédunknál is megjelentek a különböző nemzetközi nagyvállalatok, így Horvátország napjainkban már nem tekinthető bezárt államnak - fogalmazott.
Arnold Antal nem szeretett volna jóslásokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy a következő években fellendülhet-e a bevásárlóturizmus a megyében. Mindenesetre, ha újra fel is fedeznék maguknak a horvátok Baranyát és a határmenti részeket, közel sem biztos, hogy Pécsett intéznék el a bevásárlást. Az alelnök emlékeztetett rá, ma már Siklóson és Barcson is üzletet nyitottak a multinacionális bevásárlóláncok, ahol nagyjából hasonló árakkal operálnak, mint városunkban.
Képünk illusztráció.
Palotás P. - MTI-fotó
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Még várják a jelentkezőket a Nyári...
- Orbán Viktor: a magyarok pénzének...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Négy évtizede csaknem eltűntek, mára...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...
- Rókát látott Pécsett? Nincs ezzel...
- Két percen belül a vérző sérült...