Annyi droszt lesz, amennyi taxi

2010. november 12. péntek 18:59

Annyi droszt lesz, amennyi taxi
A város képviselő-testülete legutóbbi ülésén döntött arról, hogy több mint másfélszeresére növelik a taxidrosztok számát, emellett jövőre tíz új közterület-használati engedélyt is kiadnak, azaz Pécsett ugyanannyi várakozóhely lesz, mint amennyi engedéllyel rendelkező személyfuvarozó tevékenykedik. Az önkormányzatnak kettős elvárást kell teljesítenie: a piaci verseny szabadsága mellett biztosítania kell a személyfuvarozásból élők megélhetését is.

A jelenlegi rendelkezések értelmében a taxis-tevékenység feltételeit a települési önkormányzatok közterület-használatra vonatkozó szabályai határozzák meg. A város közérdekű - forgalomtechnikai, közbiztonsági, városüzemeltetési - szempontok alapján évente mérlegeli a kiadható engedélyek számát.

A társaságok maguk döntenek a tarifákról

A droszt éves díja 12 000 Ft. A tarifákat a cégek maguk határozzák meg, noha a látszat ellenére Pécsett csak két bejegyzett társaság működik (Volán, Euro), a többiek gyakorlatilag szabadúszók - még ha sokukon ott díszeleg is a két cég valamelyikének logója. A szolgáltatás alap-, vitel- és várakozási díjból áll. A két legnagyobb társaság gyakorlatilag azonos árakkal dolgozik (390, 180, illetve 50 Ft.) Vannak fixáras szolgáltatók is, például a FixTaxi minimális tarifája 4 fő esetén 1000 forint - ez egymás melletti városrészeken belüli fuvarra érvényes, de három városrészen való áthaladáskor mindez 2000 forintba kerül. A Taxi 800 pénteken és szombaton éjjel érhető el a nevében is jelzett árért, egyébként 290, 140 és 40 forintos árakon tevékenykedik.

A pécsi limitet legutóbbi döntésével 288-ról 298-ra emelte a testület, ezzel egyidőben százhetvenről kétszázkilencvennyolcra bővült a várakozóhelyek száma. Minderről az érintett társaságokkal való előzetes egyeztetéseket követően határozott az önkormányzat.

Tizenöt várakozóhelyet alakítanak ki a készülő Zsolnay Kulturális Negyed övezetében, a Tudásközpont és a koncertterem környékén huszonöt drosztot hoznak létre, de számos utcában és téren is növelik a meglévő helyek számát. A város sajátos adottságaiból adódóan a tervezettnél több droszt kialakítására nem is lenne lehetőség, gyakorlatilag kiosztották a maximumot.

Kovács József, a száznyolcvan fős tagsággal rendelkező Volán ügyvezetője lapunk érdeklődésére elmondta, hogy az érintettek között létrejött megállapodás áthidaló jellegű, egy évre szól, s érdemben nem változtat a személyszállítás jelenlegi állapotán. Szerinte nem lehet teljesen nyitottá tenni a piacot, azt mindenképpen szabályozni kell, hiszen úgysem dolgozik egyszerre minden taxis, ráadásul vannak olyan várakozóhelyek, amelyeket gyakorlatilag igénybe sem vesznek az utasok.

Másutt azonban elkelne a férőhelyek számának növelése: kórházak, egészségügyi intézmények környékén. Erb József képviselő a legutóbbi közgyűlésen példaként említette az urológiai klinika övezetét, de a 400 ágyas tömbnél is kevés a megállapított hat férőhely.


H. L. B. - Fotó: Kováts Judit