Alapítványokat szüntethet meg Pécs
2009. február 05. csütörtök 19:45

Az elfogadás előtt álló költségvetési rendelethez mellékelt határozati sor szerint "felül kell vizsgálni az önkormányzat által alapított kulturális célú alapítványok tevékenységét és támogatását", illetve az egyes alapítványok megszüntetésének lehetőségét. A javaslat szerint e mellett a hosszútávon fenntartható intézményrendszer kialakítása érdekében meg kell vizsgálni a kulturális intézmények további működésének gazdasági kereteit - az EKF-program keretén belül létrehozandó új létesítmények fényében.
A költségvetési bizottság elnöke, Soó László szerint egyelőre nem konkrét javaslatokról van szó, ugyanakkor a hiány csökkentésének érdekében ilyen irányban kell elindulniuk. Mint mondja, arra ugyanis nincs még kész koncepciójuk, hogy mire felépülnek az új EKF létesítmények, a meglévő intézményrendszerrel mi lesz, illetve miképpen élhetnek egymás mellett majd a régi és az új létesítmények.
A kulturális ügyekért felelős alpolgármester, Gonda Tibor (képünkön) azt mondja, javaslataikban elsősorban azt fogalmazták meg, hogy meg kell vizsgálniuk az alapítványok finanszírozásának, a működtetésének indokoltságát, s egy ilyen vizsgálat alapján még akár az is kiderülhet, hogy bizonyos szervezetek az eddigieknél több támogatást kell nyújtani. Kiemelte, bár a kulturális intézményrendszeren belül összevonást nem terveznek, ellenben az EKF miatt új „szereplők" jelennek meg a hálózatban, így a struktúrát e szerint kell majd átgondolniuk.
Révész Mária, a kulturális bizottság ellenzéki tajga szerint a fenti kérdésekről először mindenképpen egy szakmai bizottságnak kellene tárgyalnia, illetve javaslatot tennie az esetleges változásokra - így szerinte az MSZP-s elképzelések komolytalanok.
B. M. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- Csodás égi jelenség lesz...
- Magas rangú elismerést vehetett át a...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Szeptembertől ismét emelkedik a...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Szijjártó Péter: ukrán támadás miatt...
- Nem sikerült újraéleszteni, elhunyt a...
- Ismét előbukkantak Mohács közelében a...
- Két baranyai tóba is pontyokból...