Adventi szomszédünnepet rendeznek Pécsett
2012. november 16. péntek 14:22
A pécsi önkormányzat Szomszédünnepet szervez Advent második vasárnapján, december 9-én. Csapatok, baráti társaságok, utcaközösségek jelentkezését várják.
A Szomszédünnep mozgalom 2010-ben indult. Célja, hogy a városokban, ugyanazon a szűk területen belül, mégis egymástól elszigetelten élő emberek, akik nap mint nap egymás mellett szállnak be az autóba munkába induláskor, akiknek egy iskolába járnak a gyermekeik, akik ugyanabban a parkban futtatják a kutyáikat, akik minden nap ugyanabban a boltban vásárolnak be munka után - egyszóval a szomszédok, akik látásból már jól ismerik egymást, szót váltsanak egymással.
A Szomszédünnep lényege, hogy a kisközösségek magukénak érezzék az ünnepet, érezzék át a saját szervezés örömét, a közösség "kovácsolásának" erejét - így a szervezésben a legnagyobb szerepe a helyi civileknek és aktivistáknak van, akik a saját kisközösségükben kezdik el szervezni az eseményt.
Jelentkezni november 30-ig a [email protected] e-mail címen lehet.
A jelentkezési lapon fel kell tüntetni fel az alábbiakat:
- csapat neve
- létszám
- tervezett program rövid leírása
- program helyszíne időtartam megjelölésével
- elérhetőség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...
- Több mint tizennyolcezren...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Így vert át a palánkon egy pécsi...
- Az alagútban rekedt egy kamion,...
- A pécsi önkéntes mentők is segítik az...

