Adományvonal a súlyosan, halmozottan sérült gyermekekért
2008. május 02. péntek 09:45
A Kerek Világ Jóléti Szolgálat Alapítvány 1990-ben jött létre azzal a céllal, hogy a hátrányos helyzetben élő emberek és a társadalom egymásra találásában közreműködhessen.
Más integrációt segítő tevékenységeik mellett gyógypedagógiai oktatási-nevelési intézményt működtetnek Pécsett, ahol a dél-dunántúli régióban élő ép értelmű mozgássérült, illetve tanulásban vagy értelmileg akadályozott és halmozottan fogyatékos gyerekek képességfejlesztésével, habilitációjával, rehabilitációjával, oktatásával és nevelésével foglalkoznak.
A súlyosan, halmozottan sérült gyermekekre 1993-ban terjesztették ki a tankötelezettséget: a közoktatási törvény ekkor heti 3-5 órában határozta meg fejlesztésük kereteit.
A 20 órás képzés lehetősége a közoktatási törvény 2006. január 1-jén történt módosításával vált elérhetővé, a Kerek Világ Jóléti Szolgálat Alapítvány így 2007 szeptemberében elindíthatta fejlesztô iskolai csoportját.
Munkájuk révén komplex módon valósul meg a hagyományos értelemben vett oktatás, fejlesztés, nevelés, terápia, ápolás és gondozás. A gyerekek a tantervben rögzített tantárgyi fejlesztés mellett személyre szabott, az egyéni képességek és szükségletek alapján meghatározott terápiás szolgáltatásokban részesülnek.
A gyógytorna, a konduktív pedagógia, a beszédfejlesztés, az alternatív és augmentatív kommunikáció, a víz alatti mozgásnevelés mellett gyógypedagógiai lovaglással, zeneterápiával fejlesztik a gyerekeket, akiknek a délutáni foglalkoztatást és a szállítást is ingyenesen biztosítják.
Jelenleg hat súlyosan, halmozottan sérült gyermek részesül ilyen ellátásban az alapítvány fejlesztő iskolájában, de több hasonló osztály indítására lenne igény. A következő tanévekben még két hat fős csoport indítását tervezik, amelyhez a tan- és terápiás eszközállomány bővítésére van szükség.
A komplex, egy helyen történő nappali ellátással a gyermekek a családjukban élve részesülhetnek a képességeiknek legmegfelelőbb oktatásban és fejlesztésben, miközben az alapítvány a szülőket is tehermentesíti -elősegítve ezzel társadalmi integrációjukat és mentálhigiéniás állapotuk javulását.
A Telekom Adományvonal (1788) a Magyar Telekom vezetékes és mobil hálózatából érhető el, a hívás és az sms-küldés ára 100 forint.
Domino előfizetésről kezdeményezett hívás kivételével az összeg áfamentes.
A két hónap alatt beérkező hívások ára a hívók adományaként teljes egészében a Kerek Világ Jóléti Szolgálat Alapítványé.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Újra kérhetik az azonos összegű...
- Nevelőszülői képzést indít Baranyában...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- A koronavírus-fertőzések számának...