Adócsalással vádolt bűnszervezet tagjait tartóztatták le Pécsett
2021. december 22. szerda 18:30

A költségvetésnek 820 millió forint kárt okozó, személybiztonságra és takarításra szakosodott budapesti bűnszervezet három irányítóját tartóztatták le Pécsen - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense szerdán az MTI-t.
Kuperczkó Adrienn közleményében azt írta: a bűnszervezet szövevényes cégláncolatban tüntette el az áfát és a foglalkoztatás után fizetendő adót, és ezzel a költségvetésnek 820 millió forint kárt okozott. A bűnözői csoport húsz tagját hallgatták már ki gyanúsítottként, a három irányítót pedig letartóztatták.
A gyanú szerint a bűnszervezet többszintű cégláncolatot működtetett, kiterjedt alvállalkozói hálóval. A cégek egy része valódi tevékenységet nem végzett, nem volt meg a szükséges technikai és személyi hátterük sem, és a cégeket külföldi strómanok vezették. A ténylegesen a szervezet más szintjein dolgozó munkavállalókat névleg ezekhez a társaságokhoz jelentették be, és az adót, valamint a járulékokat nem fizették meg utánuk.
A kamucégek fiktív szolgáltatásairól kiállított számlák ellenértéke is a fővállalkozókhoz került, akik a nettó munkabérek kifizetése után maradó összeget - az áfa megfizetése nélkül - szétosztották maguk között - írták.
A nyomozók huszonhat helyszínen húsz gyanúsítottat állítottak elő és hallgattak ki, köztük a bűnszervezet három irányítóját, utóbbiak letartóztatását elrendelte a bíróság.
Húsz ingatlant, mintegy negyven gépjárművet, céges tárgyi eszközöket, vevőköveteléseket és számlapénzeket foglaltak le vagy vettek zár alá a nyomozók.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt folyik a nyomozás - jelezte a sajtóreferens.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hétfőn már napsütésre, húsz fokra...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Német bíboros: vannak, akik új...
- Íme, a pécsi kocsma, a Tavasz, ahol...
- Hiába vártuk, nem nyit ki nyáron a...
- Rengeteg csapadék hullott a...
- Egyre több kalauzt, buszsofőrt...
- Rétvári Bence: elillant a 480...
- Zárva tart, nem látogatható az...
- Juhász Dorka vasárnap még biztosan...

