A reformáció öt évszázadáról szól a pécsi evangélikusok szabadegyeteme
2017. február 04. szombat 17:28

Előadássorozatot indít tavasszal a Pécsi Evangélikus Egyházközség. A szabadegyetemen neves budapesti és pécsi egyetemi oktatók veszik sorra a reformáció óta eltelt öt évszázad teológiai, történelmi és művészeti témáit.
Az idei esztendőben ünnepeljük a reformáció ötszázadik évfordulóját, ennek apropóján szabadegyetemet szerveznek a pécsi evangélikusok.
A témában öt előadást tartanak. Elsőként március 11-én (szombaton) dr. Kodácsy-Simon Eszter és dr. Béres Tamás segítségével ismerhetik meg az érdeklődők az evangélikus oktatást, illetve a teológiatörténetet.
Két héttel később, március 25-én dr. Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató mutatja be az evangélikus népszokásokat. Április 8-án aztán az istentisztelet, 22-én az etika, majd a szabadegyetem zárásaként, május 6-án az igehirdetés története, illetve a drámapedagógia lesz a téma.
A részvétel valamennyi előadáson ingyenes, de előzetes jelentkezéshez kötött. Ezt megtehetik személyesen az evangélikus lelkészi hivatalban (Dischka Gy. u. 4-6.), telefonon (72/516-331, 20/824-5274), illetve e-mailen ([email protected]).
Képünkön dr. Andrásfalvy Bertalan látható.
EQM - Fotó: Dittrich Éva (archív)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Új főszponzor: dől a lé a Fradinál!
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Új arcok bukkanak fel a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...

