A pécsi professzort, Kollár Lajost nevezték ki az Egészségügyi Szakmai Kollégium elnökévé
2020. szeptember 22. kedd 17:08

Kinevezték az Egészségügyi Szakmai Kollégium elnökét és új tagozatvezetőit kedden; a megbízóleveleket az emberi erőforrások minisztere nyújtotta át. A grémium elnöke Kollár Lajos professzor, a Pécsi Tudományegyetem Érsebészeti Klinikájának igazgatója lett.
Kásler Miklós köszöntő beszédében úgy fogalmazott, a koronavírus-járvány hatására hangsúlyosabban előtérbe kerültek azok a törekvések, amelyek az egészségügy átalakítását célozzák.
Úgy tűnik, ehhez a feltételek is együtt állnak - tette hozzá, kiemelve, hogy teljes átalakításra törekednek preventív személetmód alapján. Kitért a népegészségügyi megbetegedések leküzdésére tett intézkedésekre, ezen egészségprogramok bázisai az országos intézetek lettek.
Kásler Miklós szerint mindezeket a változásokat a kormány leghatározottabb támogatásával hajtják végre, törvényes és egyértelmű viszonyokat teremtve a magán- és az állami ellátórendszer között, és eljött az a lehetőség is - mondta - , hogy "komolyan foglalkozzunk a fizetésekkel és a paraszolvencia összefüggéseivel".
A szakmai kollégium tagozatvezetőit teljes bizalmáról biztosított a miniszter. A grémium elnöke Kollár Lajos professzor, a Pécsi Tudományegyetem Érsebészeti Klinikájának igazgatója lett.
MTI - Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lesz olyan hely az országban, ahol...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Szenteste napjától idén is...
- Átmeneti időre változik a pécsi IC-k...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett az ünnepi...
- Erdő Péter: legalább a Kisjézus...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Orbán Viktor: vétójog nélkül nincs...
- Schőnberger Krisztián lett idén az Év...
- Karácsonykor a Megváltó, Isten...

