A Malomvölgyi úti otthonban nincs igazolt koronavírusos, igaz, csak az idősek egy részét tesztelték
2020. április 22. szerda 09:45

Mindent megtesznek annak érdekében, hogy a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő Malomvölgyi úti idősek otthonában ne üsse fel a fejét az új koronavírus-járvány. Ennek érdekében számos intézkedést hoztak, amelyeket a helyszíni vizsgálat során a kormányhivatal szakemberei megfelelőnek értékeltek. Az otthon vezetője elmondta, tesztelték azokat a dolgozókat, akik esetében „szerteágazó az intézményen belüli kontaktus lehetősége", illetve szintén vizsgálták a közelmúltban a klinikán járt lakókat is.
Miután Müller Cecília országos tiszti főorvos április közepén elrendelte az összes hazai idősotthon ellenőrzését, a kormányhivatal szakemberei pár napon belül a Baptista Szeretetszolgálat Szeretetotthonában is megjelentek. A Malomvölgyi úton, Pécs legnagyobb ilyen jellegű intézményében, illetve a kisebb, szintén a baptistákhoz tartozó időseknek ellátást nyújtó létesítményekben azt vizsgálták, hogy a vírus kapcsán megfelelnek-e a szakmai minimumfeltételeknek.
Gyuró Anikó, a három telephelyen összesen 624 engedélyezett ágyszámmal rendelkező szeretetotthon intézményvezetője arról adott tájékoztatást, hogy a vírus terjedése ellen tett intézkedéseket a kormányhivatal megfelelőnek találta, hiányosságot nem tárt fel.
Érdeklődésünkre közölte, ugyan minden bentlakó időst nem teszteltek koronavírusra, ám azok esetében, akik kórházból tértek vissza, a klinikán elvégezték a vizsgálatot, amelyek negatívak lettek. Mint megtudtuk, azokat a dolgozókat is tesztelték az önkormányzattal közösen, akiknél „szerteágazó az intézményen belüli kontaktus lehetősége". Jó hír, hogy nem mutatták ki a betegséget.
- Az intézményben élőket minden eszközzel igyekszünk a külső környezettől elzárni, ezzel csökkenteni a járványveszélyt. A kórházakból visszaérkező lakóink tizennégy nap megfigyelésre karanténba kerülnek a többiek védelme érdekében. Az intézményen belül mozgásképes lakók szájmaszkot viselnek, valamint betartják a két méter távolságot egymástól - fogalmazott Gyuró Anikó.
Az intézményvezető hangsúlyozta, felkészültek a fertőzött emberek ápolására, de a legfontosabb feladatuknak a megelőzést tartják.
Képünk illusztráció.
Palotás Péter - Fotó: pixabay.com
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagyon befűtenek: 34 fok is lehet...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Már javában érkeznek a tankönyvek az...
- Újjászületik a Nagyharsányi...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Ezúttal Mohácson próbálják átverni az...