A helység kalapácsát játsszák el a JESZ színészei
2016. március 30. szerda 15:34

Petőfi Sándor azonos című hőskölteménye nyomán zenés hőskölteményt ad elő a Janus Egyetemi Színház a vándorszínészetről csütörtökön este.
Petrovics Sándor egy romantikus színpadi "izén" felháborodva beáll vándorszínésznek Szép Mihály társulatához, ahol hamar ráveszi igazgatóját és színész társait, hogy az általa frissiben megírt A helység kalapácsa című hőskölteményt adják elő. A próbákat maga a szerző vezeti, erősen közepes rendezői tálentummal, ráadásul a kritika sem veszi pártfogásába a produkciót. A bukás szinte elkerülhetetlen. De sebaj, hiszen Petőfi amúgy sem színházi zsenije miatt lett kötelező olvasmány.
Tóth András Ernő darabjának szereplőit Zakariás Máté (Petrovics Sándor, író-rendező és a kevésszavú bíró), Inhof László (Fáncsy Lajos színész és a széles tenyerű Fejenagy, a helység kalapácsa), Mikuli János (Szép Mihály vidéki színi direktor és a helybeli lágyszívű Kántor), Pásztó Renáta (Szépné Jolán színésznő és a szemérmetes Erzsók), Szabó Márk József (Sziklavölgyi, színész és Harangláb, a fondor lelkületű egyházfi), László Virág (Prepaliczay Róza színésznő és az amazontermészetű Márta, valamint nadrágszerepben vitéz Csepű Palkó, a tiszteletes két pej csikajának jókedvű abrakolója), valamint Kuti Gergely (Leveleki, színész és Bagarja, a béke barátja) játsszák el.
Az előadás csütörtökön este hét órakor kezdődik. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amit a [email protected] e-mail címen, valamint a +36 72 501 500/28292; 28291; 28293 telefonszámokon lehet megtenni.
Forrás: Janus Egyetemi Színház
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Éjszakai vonattal is hazajöhetünk a...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- Autóval szexelt egy idióta Pécsett, a...
- Se ki, se be: hétfőtől két hétre...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...
- Szibériai hideg érkezik: kemény...
- Hatvannégy éve kezdték építeni a...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...