A Francia Cirkuszakadémia előadása Pécsett
2010. június 17. csütörtök 12:59
Az idén 25 éves jubileumát ünneplő Francia Cirkuszakadémia a modern artistaképzés európai fellegvára. A kontinensünkön egyedülálló akadémia nem egyszerűen artistákat nevel, olyan fiatalokat várnak diákjaik közé, akiket az akrobatika mellett a színház, a zene és a tánc is érdekel. Éppen ezért előadásaik sem nélkülözik a színházi kellékeket, a történetet, a virtuozitást és a szórakoztatás legérdekesebb eszközeit.
A kiválasztottak hároméves tanulmányaik eredményét minden évben egy jeles alkotó irányítása alatt elkészülő diploma-előadásban mutatják be Franciaországban, majd ezután nemzetközi turnéra indulnak. A 21. osztály harmadéves vizsgaelőadását ezúttal egy magyar rendező segítette színpadra, Jean-Francois Marguerin, a Francia Cirkuszakadémia igazgatója Schilling Árpádot kérte fel a megtisztelő feladatra.
A cirkuszakadémia vezetője korábban azzal indokolta, hogy ebben az évben egy színházi rendezőt kért fel a diploma-előadás összeállítására, hogy szükség van arra, hogy a fantasztikus akrobata mutatványok mellett a történetek is nagyobb helyet kapjanak, és így a színház és a cirkusz összekapcsolódjanak egymással.
Forrás: Színházajánló
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Orbán Viktor: fölényes és elsöprő...
- Kirajzolódott a mohácsi Duna-hídhoz...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Mohács lesz a díszvendég a...
- Szili Katalin a kollektív jogok...
- Indul a Sétatér Fesztivál -...
- Visszatér a kánikula, igazi strandidő...
- Mozgó kövek dinamikája tölti meg újra...
- Új módszerrel gyógyítják a...