A főszerepben Brecht, a tánc, kedvenceikkel találkozhat a közönség: ez lesz ma a POSZT-on
2018. június 09. szombat 12:25

Szombaton Bertolt Brechté a főszerep, A kaukázusi krétakörön keresztül kétszer is megmérettetik az emberi jóság. Szerencsénkre a véres idők és a végletekig elrajzolt figurák ellenére sem hagy minket vigasztalanul a szerző - az igazság, a becsület és az odaadás győzelemre jut Brecht a kíméletlen világban. A nagyváradi Szigligeti Színház 16:30-tól a nagyszínházban, a Miskolci Nemzeti Színház pedig este 8 órától tárja ki előttünk Grúzia kapuit.
A Kaposvári Egyetem Cserhalmi osztályának produkciója ha tematikában nem is, progresszivitásában mindenképpen rokon a fent említett versenyelőadásokkal. A Carmina Burana Blaskó Borbála rendezésében ugyanis olyan komplex zenei motívumokat mozgat, amelyek egyértelműen a kortárs előadóművészet élvonalába emelik az előadást. Humoros, lendületes és minden ízében friss fizikai színház ez, amely finom iróniával dolgozva villantja fel a szerelem legkülönbözőbb stációit az N. Szabó Sándor teremben, este 8 órától.
Nem unatkoznak a Zsolnay Negyedbe látogatók sem, hiszen Kálloy Molnár Péter, Pokorny Lia, Debreczeny Csaba és Novák Péter két fergeteges improvizációs játékblokkal - délután 5-től és este 8-tól - várja a közönséget. A Beugróban sosem lehet tudni, hogy mi történik a következő pillanatban: szerepek, hangulatok, szituációk cserélődnek, az egyedüli kapaszkodó pedig nem más, mint a színészek élénk, edzett humora. Minden illékony és bizonytalan, garantálni csupán azt tudjuk, hogy szem nem marad szárazon.
A még személyesebb élmény érdekében a nagyszerű előadások előtt három közönségtalálkozóhoz is csatlakozhatnak a leglelkesebb színházbajárók: 13:30-tól Kálloy Molnár Péter, 14:30-tól Debreczeny Csaba, 15:30-tól pedig Béres Attila várja a hallgatóság kérdéseit.
Forrás: poszt.hu - Fotó: MTI/Sóki Tamás
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Nagyon komoly vihar csaphat le...
- A telefonáló, élőző sofőrökre utaznak...
- Sásdon hangosbeszélőn kérik, hogy...
- Politikusokat akart kivégezni egy...
- Csaknem ötven évvel ezelőtt adták át...
- Baranyai drogbárókat vettek őrizetbe...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Meleg, napsütéses nap vár ránk...
- Akinek a mosoly a védjegye: Ferling...