A Fidesz szerint menekül a városvezetés a süllyedő hajóról

2022. június 07. kedd 17:39

A Fidesz szerint menekül a városvezetés a süllyedő hajóról

Leváltaná Péterffy Attila a Tüke Busz vezérigazgatóját, aki a cég Igazgatóságának elnöke is egyben busás, milliós fizetésért. Bánkuti István fizetését - tiltakozásunk ellenére - azonban éppen Péterffyék emelték fel nem is olyan régen, miközben már akkor látni lehetett: súlyos anyagi problémák vannak a társaságnál, és eközben sofőrök mennek el, írta közleményében a városházi Fidesz-frakció.

 

Azt írták, sajnos a történelem ismétli önmagát: álláspontunk szerint Bánkuti István a városvezetéssel egyetemben a csőd szélére sodorta Pécs közösségi közlekedéséért felelős céget. Éppen úgy, ahogy a baloldali városvezetés tette ezt 2009-ben, amikor egy kézzel írt 2,3 milliárdos számlán elpasszolták a város összes autóbuszát, amelyet aztán jó pénzért vissza is béreltek. Hónapokkal az ügylet után félő volt, hogy bedől Pécs teljes tömegközlekedése, a városnak ugyanis nem maradtak buszai; azokat a NAV lefoglalta.

Bánkuti körül folyamatosak voltak a botrányok: kétséges beszerzések, gyanús buszeladások, maszekolás, és még hosszasan lehetne sorolni, és mindezek mellett gyalázatosan beszélt a cég dolgozóiról is, akik nap mint nap pécsiek tízezreit szállítják a buszokon.

A pécsi Fidesz messzemenően üdvözli, hogy Bánkuti Istvántól megválna a városvezetés, ugyanakkor úgy véljük: Péterffy Attiláék olyan süllyedő hajóról próbálnak most menekülni, amelyet éppen ők maguk lékeltek meg!

Két és fél éve ezt csinálják: szétvernek korábban jól működő struktúrákat, városi cégeket, szakmai vezetőket rúgnak ki, mert azok szerintük „fideszesek", vagyis előállítják a problémát, majd amikor a probléma majdnem betemeti őket - és a pécsieket is -, akkor elkezdenek kapkodni. Mindenhol ezt látjuk a városban: szakemberek helyett politikai végrehajtók vezetik a legtöbb önkormányzati céget, néha többen is egyszerre, esetenként sok tízmilliós fizetésért.

Tény, hogy Pécs mára a csőd szélére került, csak az Államkincstárnak köszönhető, hogy az önkormányzat valamennyire még képes ellátni a feladatát. Vezetők távoznak sorban az önkormányzattól, a Polgármesteri Hivatalból, illetve Péterffy Attila közvetlen közeléből.

Mindezekből úgy látjuk: Bánkuti leléptetése csak az első lépés, a problémát véglegesen az oldaná meg, ha maga Péterffy Attila is távozna az egész baráti körével együtt. Azzal tenné a legnagyobb szolgálatot a városnak", olvasható a dokumentumban.

EQM