810 millió jut telephelyfejlesztésre a Dél-Dunántúlon
2013. április 18. csütörtök 19:38
Huszonegy cég kap összesen 810 millió forint támogatást telephelyfejlesztésre a Dél-Dunántúli Operatív Program forrásaiból - közölte a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. (DDRFÜ) csütörtökön az MTI-vel.
Az Új Széchenyi Terv telephely-fejlesztési pályázatainak meghirdetésekor 480 millió forintos keret állt rendelkezésre, a pályázók forrásigénye azonban meghaladta a kétmilliárd forintot - írta közleményében a DDRFÜ. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a pályázható összeget ezért 810 millió forintra emelte.
A 40-60 százalékos támogatást Baranya megyéből tíz, Somogyból hét, Tolnából négy cég nyerte el - közölte a DDRFÜ.
A nyertes pályázók között hat a kereskedelem, szolgáltatás területén működik; Szekszárdon egy autókereskedés, Sásdon papír-nagykereskedés, Komlón egy textiláru-kereskedés kapott támogatást.
A termelő vállalkozások között Tabon, Balatonlellén, Bátaszéken, Szigetváron és Mohácson öt fémipari cég fejleszti a telephelyét, valamint egy-egy komlói, illetve kaposvári faipari vállalkozás jutott támogatáshoz. Építőipari cégek Kaposváron, Mágocson, Pellérden és Pakson hajthatnak végre fejlesztést a megítélt támogatás révén.
Marcaliban gumi-újrahasznosító, Tolnán pelletgyártó, Iharosberényben komposztgyártó üzem szerepel a nyertesek között.
A regionális ügynökség közlése szerint a most nem támogatott pályázók tartaléklistára kerültek, forrásbővítés esetén pályázatukat később pozitívan bírálhatják el.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Napos, késő nyárias napunk lesz...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Ritka égi jelenség szemtanúi lehetünk...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Hoppál Hunor a tévében pörköl oda a...
- Óvópedagógust vádoltak meg óvodások...
- Hónapokon át rettegésben tartotta...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Mintegy 250 programmal várják az...