470 területre lehet licitálni: Baranyában november végén kezdődnek a földárverések
2015. október 13. kedd 16:52
A jövő héten - legkésőbb október 22-étől - már megtekinthetők a Baranya megyében megpályázható állami földek helyrajzi számai a Nemzeti Földalap (NFA), illetve a Kormányhivatal honlapján - jelentették be egy keddi sajtótájékoztatón. Baranyában november 23-án indulnak a földárverések, amelyekhez minden szabályozás elkészült.
Mint az eseményen elhangzott, a szabályrendszer lehetővé teszi, hogy átláthatóan, nyilvános keretek között történjen meg az állami földek értékesítése, így az árveréseken nemcsak a vásárolni szándékozók, hanem az érdeklődők is jelen lehetnek.
Hozzátették: a törvény értelmében egy gazda maximum háromszáz hektárt vásárolhat, a programban helyben lakó gazdák indulhatnak. A licitáláshoz előzetesen a hirdetményekben megjelölt becsérték tíz százalékát letéti összegként át kell utalni az NFA számára. Emellett árverési naponként regisztrációs díjat is kell fizetni a résztvevőknek.
Baranya megyében november 23-a és december 23-a között összesen 470 földterületre lehet majd licitálni - emelték ki.
Az árveréseket a kormányhivatal Kodó dülő 1. szám alatt található épületében rendezik, ahol párhuzamosan két külön helyiségben zajlanak majd a licitálások. Minden héten hat árverési napot tartanak, amelyekről előzetesen az NFA és kormányhivatal honlapján is lehet tájékozódni.
Árverésekre a három hektárnál nagyobb területek esetében kerül sor. A kormányhivatal - írják mellékelt sajtóanyagukban - a teljes nyilvánosság biztosítása mellett gondoskodik ezek megszervezéséről, biztosítja a szükséges technikai és tárgyi feltételeket. A minden esetben közjegyző jelenlétében zajló árverésekről jegyzőkönyv készül, és az ebben megjelölt nyertes vevővel a Nemzeti Földalap köt szerződést.
Horváth Zoltán kormánymegbízott úgy fogalmazott, hogy a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, illetve az agrárkamara is jelezte a kormány felé azt az igényt, miszerint a magyar gazdák szeretnének minél több földet vásárolni.
Ez - fűzte hozzá - összecseng azzal a kormányzati elképzeléssel, hogy a föld azé legyen, aki megműveli, azaz a helyben lakó magyar földművesekhez kerüljenek a magyar állam tulajdonában lévő földek, hiszen a föld a magyar gazdák tulajdonában van a legjobb helyen.
Forrás: Baranya Megyei Kormányhivatal
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meleg, napsütéses nap vár ránk szombaton
- Ha bajba kerül az Adrián, magyar...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Több mint száz épületben pusztítottak...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- A földről és a levegőből is irtják a...
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Négy évtizede csaknem eltűntek, mára...