3,1 milliót kérnek a pécsi polgárőrök
2010. március 25. csütörtök 21:57

Korábban már hírül adtuk, a pécsi polgárőrök is segítik a rendőrség „Közbiztonsági Háló" nevű programját, amelynek idén különös aktualitást ad az Európa Kulturális Fővárosa projekt keretében folyó rendezvények és beruházások biztonságának kiemelt kezelése. Fokozott ellenőrzések, közlekedésrendészeti- és körözési akciók mellett, a rendőrség velük együttműködve kívánja erősíteni közterületi jelenlétét a városban.
Mint Balogh Istvántól, a belvárosi polgárőr egyesület vezetőjétől megtudtuk, Pécsett eseménydúsan alakult az önkéntesek tavalyi éve: Kertvárosban egyesület alakult, míg Uránvárosban jelenleg formálódik az együttműködés, a pécs-vasasi őrségük azonban megszűnt. Volt olyan kilencvenfős szervezet, ahol a munkából kimaradó tagokat eltanácsolták, mivel a cél az volt , hogy minőségi változás indult el és ez meg is történt - összegzett.
Mint kiderült, több tagjuknak segítségére volt a településőri rendszer bevezetése, amely néhány munka nélkül maradt társuknak biztosít azóta is megélhetést.
A nyolc pécsi egyesület múlt évi működéséhez szükséges 3,1 millió forintból oldották meg a munkájukhoz szükséges ruházat és egyéb felszerelés beszerzését, valamint járműveik tankolását és egyesületi helyiségük rezsijének fizetését. Egy autóval és helyiséggel is bíró, körülbelül harminc-ötven főből álló szervezet fenntartása - Balogh számításai szerint - másfél millió forintba kerül. Olyan egyesület esetében, ahol csak a tagok szolgálati ruhájára és eszközeire kell költeni ez 300 és 500 ezer forint közötti összegből megoldható - tette hozzá.
A polgárőrvezető szerint az általuk kért 3,1 milliós önkormányzati támogatás többszörösen is megtérül. Példaként hozta fel az EKF-megnyitót, ahol szervezeteik nyolc órás szolgálattal, összesen hatvan fővel segítettek a rendezvény biztosításában: idén jónéhány hasonló feladat vár még rájuk.
Balogh István leszögezte, az igényelt összeg egyesületeik fenntartásának alapját biztosítja. Az EKF-évben rájuk háruló plusz feladatakra további lehetséges módokon próbálnak meg forrást szerezni. Mint kiemelte, nemrég kaptak egy további egymillió forintos támogatásról szóló ígéretet az Országos Polgárőr Szövetségtől a Pécs2010-es projekt kapcsán. Emellett minden egyesületnek lehetősége van arra, hogy önmaga pályázzon néhány százezer forintra különféle keretekből.
Balikó Gergő
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kedden is számíthatunk még záporokra,...
- Kedden indul az Ördögkatlan...
- Magyarországon is kimutatták a...
- Csaknem fél éve hiába keresnek egy...
- Puskával sebesítettek meg egy...
- Baranyában továbbra is érvényben...
- Akinek elege volt a kánikulából,...
- Elárulta Orbán Viktor, miért van...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...