25 milliójába került eddig a Pécsi Egyházmegyének a templom
2013. április 08. hétfő 10:37

Megkezdődött hétfőn az ország egyik legmagasabb temploma, a bátaszéki Nagyboldogasszony templom veszélyessé vált toronysisakjának bontása.
A 36 méter magas, 18 tonnás épületrészt hatméteres darabokra vágják. Hétfőn a tervek szerint a templom keresztjét és a sisak első darabját emelik le - mondta a helyszínen Rabb Péter műszaki vezető.
A munkát, amelyet megkezdése előtt megáldott Udvardy György pécsi megyés püspök, egy 97 méter magas mobildaru segítségével végzik el, a sisakrészeket megerősítés után a Szent István téri úttestre helyezik el.
Az ország negyedik legmagasabb, 82,5 méter magas templomának toronysisakját azért kell eltávolítani, mert a faszerkezete olyan mértékben károsodott, hogy már nem menthető meg, a sisak szemmel láthatóan megdőlt. A veszélyessé vált plébániatemplomot tavaly decemberben lezárták.
Dohóczki Péter, a Pécsi Egyházmegye gazdasági igazgatója a helyreállításról hétfőn, Bátaszéken tartott sajtótájékoztatón elmondta: a sisak bontása és a torony ideiglenes lefedése várhatóan ezen a héten befejeződik, utána ismét használhatóvá válik a templom.
Az 1899 és 1903 között neogótikus stílusban épült templom helyreállításának első szakaszában a torony téglaépítményét erősítették meg belülről vasszerkezettel, ezzel a közvetlen életveszélyt elhárult. A toronysisakot akkor építhetik újjá, ha biztosítva lesz rá a pénzügyi fedezet - mondta a gazdasági igazgató.
A torony megerősítése 25 millió forintba került, amelyet a Pécsi Egyházmegye finanszírozott, a bontás 30 millió forintos költségét az egyházmegye és a bátaszéki egyházközség - a hívek adományait is felhasználva - közösen állja.
Udvardy György jelezte: az eddigihez hasonló intenzitással az egyházmegye nem tud hátteret biztosítani a további munkálatokhoz.
Képünkön: Daruval emelik le a bátaszéki Nagyboldogasszony templom veszélyessé vált, megbontott toronysisakjának csúcsát
MTI - Fotó: Tóth Ferenc
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Orbán Viktor szerint baj van a...
- Jönnek-mennek a felhők, de napsütés...
- Várják a jelentkezőket a Virágos...
- Garázdaság és kábítószer birtoklása...
- Mi történhetett öt nap alatt Péterffy...
- Rendőrlámpát Nagyárpádnak!...
- Rengeteg az ismeretlen ismerős
- Pogány a bázisa a MOL megbízásából...
- Csodás égi jelenségeknek lehetünk...

