1,2 milliárdból fejleszt Nagykozár, Bogád, Romonya és Misleny
2012. november 14. szerda 16:01
Összesen mintegy 1,2 milliárd forintot költ szennyvízcsatorna-beruházásra három Pécs környéki község és egy kisváros 2014 nyaráig.
Pfeffer József, a Pécsi Többcélú Kistérségi Társulás elnöke a baranyai megyeszékhelyen szerdán sajtótájékoztatón elmondta: a 85 százalékban európai uniós és hazai támogatásból megvalósuló fejlesztés keretében Bogádon, Nagykozárban és Romonyán kiépítik a több mint tíz éve tervezett csatorna-hálózatot, Kozármislenyben pedig a korábbinál nagyobb átmérőjű főgerincvezetéket fektetnek le.
Völgyesi Gyula, Kozármisleny független polgármestere hozzátette, hogy utóbbira azért van szükség, mert a kisváros lakossága 10 év alatt 3800-ról 6500-ra nőtt, és a régi vezeték már nem bírja el a megnövekedett terhelést. A kapacitásbővítés indokolt azért is, mert az önkormányzat a jövőben 250 új építési telket akar közművesíttetni további betelepülők reményében.
A kivitelezéshez a lakosságnak Kozármislenyben nem, a többi településen bekötésenként egy összegben 80-190 ezer forinttal kell hozzájárulnia. Lehetőség van részletfizetésre is, ez esetben a díj valamivel magasabb lesz.
Hoppál Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy a beruházás 9500 embert érint, az életkörülmények javítása mellett biztosítja a környezet, különösen a vízbázisok hosszú távú védelmét.
Hozzátette: azzal, hogy a csatorna-hálózathoz új települések is csatlakoznak, gazdaságosabban működhet a Tettye Forrásház Zrt. pellérdi szennyvíztelepe, amely a környéken keletkező szennyvíz tisztítását végzi.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Esőt, lehűlést hozó újabb front...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- A jövő héten még sűrűbben járnak a...
- Szarvasbőgést hallgató túrákat...
- Éjféltől egy hónapon át tartó...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- Négyes karambol miatt lezárták a...