Ultramodern inkubátort fejlesztenek a Pécsi Tudományegyetemen
2025. november 19. szerda 13:35

A Pécsi Tudományegyetem, konzorciumban a Matro Kft.-vel, valamint az UltraSmart Kft-vel, megkezdte a „Foton Emissziós Embrió Kontroll Rendszer (Photon Emission Embryo Control System - PEECS)" című projekt megvalósítását, amely a mesterséges megtermékenyítési eljárások hatékonyságát kívánja növelni a legéletképesebb embriók kiválasztását támogató innovatív kutatási eredmények révén.
A 2025. szeptember 1. és 2028. augusztus 31. között megvalósuló projekt célja egy olyan inkubátor-technológia kutatása és fejlesztése, amely az embriók által kibocsátott, rendkívül alacsony energiájú fotonok jellemzői alapján képes azonosítani a megtapadásra legalkalmasabb embriót. A Pécsi Tudományegyetem Humán Reprodukciós Nemzeti Laboratóriumának (PTE HRNL) munkatársai e jelenséget korábban elsőként mutatták ki embriók megfigyelése során teljes fényvédelem mellett. Az eljárás során nem alkalmaznak semmilyen fizikai vagy kémiai stimulációt.
A konzorcium vezetője a Pécsi Tudományegyetem, megvalósítója az egyetem Humán Reprodukciós Nemzeti Laboratóriuma, konzorciumi partnere a Matro Kft. A fejlesztésben kimagasló partnerként közreműködik az UltraSmart Kft. A projekt szakmai vezetője Dr. Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem kutató professzora.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból megvalósuló fejlesztés összköltségvetése 725 966 000 forint, amelyből a projekt 625 966 000 forint vissza nem térítendő támogatás felhasználásával valósul meg. A támogatásból a Pécsi Tudományegyetem részesedése 575 966 000 forint, míg a Matro Kft. 50 000 000 forint támogatási részesedéssel és 100 000 000 forint saját forrás bevonásával vesz részt a fejlesztésben.
A projekt megvalósítása, a PTE HRNL ezen önálló és független kutatása hozzájárul a meddőségi kezelések hatékonyságának növeléséhez, valamint a családalapítás előtt álló párok esélyeinek javításához.
Forrás: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Csaknem 50 ezer forintot szánunk...
- Természetközeli élménypark vár...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Hol csobbanhatunk Baranyában?...

