Prinz Gyulára emlékeznek a Pécsi Tudományegyetemen
2014. január 30. csütörtök 16:13
A Prinz Gyula-díj célja a föld- és földrajztudomány területén végzett kiemelkedő oktatói, nevelői és tudományos kutatómunkát végző oktatók, kutatók és hallgatók tevékenységének elismerése.
A díjat az intézet oktatóinak jelölése alapján az Intézeti Tanács ítéli oda, mégpedig két, egy professzori és egy ifjúsági kategóriában. Az előbbiben olyan kutatókat tüntetünk ki vele, akik tudományterületükön kiemelkedő eredményeket értek el, oktatói, nevelő munkásságukkal is hozzájárultak a hazai geográfia és földtudományok épüléséhez, és tevékenységükkel kapcsolódnak a PTE TTK Földrajzi Intézetéhez.
Az ifjúsági kategória díjazottjai olyan hallgatók, akik tehetségüknél fogva reményeink szerint a jövőben meghatározzák majd a hazai és pécsi földrajztudomány fejlődését, és tudományterületükön már eddig is eredményekkel is bizonyították rátermettségüket.
A díjat az intézet 1998 óta ítéli oda minden évben, és eddig a hazai földtudományok 31 kiemelkedő képviselője, illetve reményteljes tehetsége kapta. A Földrajzi Intézet Tanácsa 2014. január 15-i ülésén egyhangúan döntött a 2013. évi díjazottak személyéről. A díjakat Dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő adja át ünnepélyes keretek között január 31-én, a délelőtt fél tízkor kezdődő eseményen.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- 11 milliárd forintnyi...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Huszonhat határsértőt tartóztattak...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Vallomás a szerek világáról: így lett...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...