Pillanatnyilag kevés a kutató Magyarországon
2014. március 19. szerda 12:35

A Nők a Tudományban Egyesület idén április 24-én harmadik alkalommal rendezi meg a "Lányok napja" programsorozatot, amelyben 9-10-11. évfolyamos fiatalok, elsősorban lányok számára mutatják be, mit jelenthetnek számukra olyan, a társadalmi szemlélet alapján "férfias" foglalkozások, mint a mérnök, az informatikus, vagy például a kutató fizikus.
„Az évtized végéig 56 ezerre kellene emelni a mostani 37 ezerről a kutatók számát Magyarországon, amihez arra is szükség van, hogy egyre több nő válassza a kutatói pályát" - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a "Lányok napja" pályaorientációs program budapesti nyitórendezvényén, március 18-án.
Cséfalvay Zoltán kiemelte, hogy már a közeljövőben el kell érni, hogy minél több lány válassza a mérnöki, műszaki pályákat, a kutatói munkát, mint életpályát.
Buka Ágnes, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont főigazgató-helyettese a nyitórendezvényen elmondta, hogy a kutatóközpontban mintegy 20 százalékot ér el a kutatónők aránya, és ezt az arányt a jövőben jelentősen növelni szeretnék. Véleménye szerint a kutatói pálya és a magán- és családi élet összeegyeztethető, ez nem lehet akadálya, hogy a nők egyre nagyobb számban válasszák a mérnöki, kutatói életpályát.
Forrás: HR Portál
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Új motorvonatokat, InterCity-kocsikat...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Már ma megérkeznek az első értesítők...
- Orbán Viktor: a béke ügyében mi...
- Üzent Donald Trump: Orbán Viktor...
- Leszúrta az áldozatát - lehet, hogy...
- Kikaptak a Párducok Szegeden
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Már dolgoznak a jobb világosításon az...

