Orientációs napot tartanak a külföldi hallgatóknak a PTE-n
2012. február 04. szombat 07:49
A Pécsi Tudományegyetemen vendégeskedő külföldi hallgatóknak szervez Orientációs Napot az Oktatási Igazgatóság az universitas dr. Halasy Nagy József Aulájában (Rákóczi út 80.), amelyen a meghívott diákok mellett a kari Erasmus-koordinátorok és az EHÖK képviselői is részt vesznek.
Az egyetem vezetésének részéről Komlósi László Imre rektorhelyettes köszönti a 2011/2012-es akadémiai év második félévében az Erasmus, illetve egyéb egyetemközi szerződések által Pécsett tanuló külföldi diákokat.
A 2011/2012-es tanév második félévében az LLP/Erasmus Program keretében 10 karra, 20 országból, 79 Erasmusos hallgató érkezik a Pécsi Tudományegyetemre. Egyéb egyetemközi szerződések keretein belül érkezik négy koreai, és egy-egy amerikai, kanadai és brazil hallgató. A Ceepus-program keretében összesen 11 hallgató érkezik Lengyelországból, Romániából, Szlovéniából.
A február 6-án 11 órától tartandó rendezvényen elméleti és gyakorlati teendőkről egyaránt esik szó, Németh Judit intézményi Erasmus-koordinátor ad részletes információt többek között a beiratkozás menetéről, az idegenrendészeti teendőkről, a kollégiumi elhelyezésről, az egyetemen induló „Magyar, mint idegen nyelv" kurzusról, illetve a külföldi diákok részére meghirdetésre kerülő kulturális programokról.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Elbonthatják a PMFC stadionját, a...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- A csütörtöki volt az év eddigi...
- Tízéves kislányra lőtt...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Több mint húsz éve kínálja Beck...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...

