Nemzetért Díjat kapott a Pécsi Tudományegyetem
2012. november 12. hétfő 16:22

Megállapodást kötött a Pécsi Tudományegyetem és a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány, melynek értelmében tovább erősítik a köztük fennálló eddigi kapcsolatot, és számos területen összehangolják tevékenységüket a magyar kultúra védelme és ápolása érdekében, így többek között a kutatások, képzések és a rendezvényszervezés területén.
Az együttműködési megállapodást Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora, valamint a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Bokor Béla látta el kézjegyével.
„Nagy öröm számomra, hogy végre eljött annak az ideje, hogy egy ilyen gyümölcsöző kapcsolatú együttműködésből dokumentum is születik" - hangsúlyozta köszöntőjében Bódis József, az egyetem rektora.
Az aláírási ceremónián elhangzott, hogy az alapítvány örömmel működik együtt a határokon innen és túl mindazokkal a szervezetekkel, akik fontosnak tekintik a magyar kultúrát.
Bokor Béla elmondta, az egyetemmel való együttműködés azért is kiemelkedő jelentőségű a számukra, mert a hagyományőrzés terén elsősorban az egyetemistákra szeretnének koncentrálni. Ugyanakkor az együttműködést nem pusztán kulturális közegben szeretné az Alapítvány kamatoztatni: „Van dolgunk nem csak a kultúrában, de a környezetvédelemben, a gazdaságban, sőt még a turizmusban is" - tette hozzá az alapítvány elnöke.
A megállapodás keretében az Alapítvány és a PTE számos területen kívánja összehangolni tevékenységét a magyar kultúra védelme és ápolása érdekében, így többek között a kutatások, képzések és a rendezvényszervezés területén.
A kontraktus aláírását követően Bokor Béla az Alapítvány „Nemzetért Díját" adta át a PTE részére, melyet az egyetem első embere vett át. Az elnök elmondta, hogy „a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány első alkalommal alapított díjat, melyet a Pécsi Tudományegyetemnek ítélt oda az elmúlt évek hatékony, kiemelkedő munkájáért."
Forrás: PTE - Fotó: Csortos Szabolcs
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Magyar Péter bejelentette, hogyan...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Csaknem 50 ezer forintot szánunk...
- Természetközeli élménypark vár...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...

