Miseta professzor: "Egyre felkészületlenebb diákok érkeznek"
2011. március 30. szerda 18:56

2013-tól két emelt szintű érettségi kell majd az orvostudományi terület három egységes, osztatlan képzésén, az általános orvosi, fogorvosi, valamint a gyógyszerész szakokon. Dr. Miseta Attila professzor (képünkön), a Pécsi Tudományegyetem (PTE) orvosi karának dékánja szerint ennek sok jelentősége nincsen, inkább a gimnáziumi oktatás színvonalát kellene erősíteni - elsősorban a reáltárgyak területén.
Az új rendelkezések nem érintik a felvételi eljárást és a pontozási rendszert, azonban lehetővé válik az, hogy azok a középiskolások, akik nem két évig tanultak egy reáltárgyat, összevonhassák a két, egyenként egy éven át elsajátított tantárgyból hozott pontjaikat.
A pécsi orvosi kar első embere amondó, hogy az emelt-, átlag- és csökkentett szintű érettségi rendszer „egy nem feltétlen hasznos dolog", ráadásul ez a tervezett intézkedés önmagában nem sokat jelent:
- Az viszont tényleg állandó probléma, hogy egyre kevésbé felkészült diákok érkeznek hozzánk. Ennek nyilván van szubjektív eleme, hiszen már rólunk is azt mondták apáink, hogy nem vagyunk olyan ügyesek mint eleink... A dolog másik része, hogy a gimnáziumi reálképzést tényleg a béka feneke alá sikerült süllyeszteni. Ha az erősödik, akkor lehet csak előrelépést várni - fogalmazott az egyetemi vezető.
Két év múlva egyébként az orvos- és egészségtudományi képzések esetén szintén bevezetik az egészségügyi illetve pályaalkalmassági vizsgát - ami a pécsi orvosi kar kezdeményezésére került be a rendeletbe, noha annak valós tartalmáról egyelőre nem sokat tudni:
- Pozitív jelentősége mindenesetre lehet, ámbár én személy szerint a régi típusú felvételinek örülnék. Ha ez a vizsga már akár egy olyan esetet megelőz, amely sajnálatos módon nálunk történt, akkor biztos jó lesz - noha egy kicsit szkeptikus vagyok - fejtette ki véleményét a professzor.
A nemrég kipattant rezidens-ügy kapcsán az orvosi kar állásfoglalást hozott nyilvánosságra, amelyben tisztázzák a médiában megjelent állításokat. A hírekkel ellentétben az érintetteket nem tanácsolták el, "a három rezidens a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjával 2010. november elsejétől állt közalkalmazotti viszonyban, ám kinevezésüket többszöri egyeztetést követően sem írták alá. A munkáltató ezt követően írásban szólította fel őket a kinevezés aláírására - ezen felhívás határideje még nem járt le" -áll a Miseta professzor által jegyzett dokumentumban.
"Fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a PTE ÁOK helyteleníti a fiatal orvosok röghöz kötésének bármilyen formáját, emellett azt is pontosan érzékeli, hogy a fokozódó orvos-elvándorlás milyen tragikus következményekkel járhat a magyar egészségügyre nézve. Éppen ezért arra kérünk minden érintettet és az üggyel kapcsolatban megszólalót, hogy észrevételeit a tényszerűségre alapozza" - áll a dokumentumban.
H. L. B.
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Több mint húsz éve kínálja Beck...
- Elbonthatják a PMFC stadionját, a...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Tízéves kislányra lőtt...
- A csütörtöki volt az év eddigi...
- Orbán Viktor: a béke ügyében mi...

