Megkezdődött a Tudományos és Innovációs Park kialakítása a Pécsi Tudományegyetemen

2023. január 26. csütörtök 14:50

Megkezdődött a Tudományos és Innovációs Park kialakítása a Pécsi Tudományegyetemen

A Tudományos és Innovációs Park kialakításának első üteme közel 4,5 milliárd forint európai uniós támogatásból valósul meg. A beruházás a Pécsi Tudományegyetem Nyár utca 8. szám alatti egykori gyermekkórház, illetve pulmonológia épületeinek felújítását foglalja magába, összesen 2600 m² alapterületen. A két épületbe a tervek szerint hét kutatócsoport fog beköltözni.

 

 

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) fejlődésében követi a nemzetközi és hazai képzési, kutatási és gazdasági változásokat.

Fő stratégiai célja, hogy innovatív egyetemmé váljon, azaz a rendelkezésére
álló tárgyi és szellemi erőforrások mozgósításával az oktatás, a kutatás, a gyógyítás és társadalmi felelősségvállalás terén is kreatív, élenjáró, a társadalmi-gazdasági kihívásokra válaszolni képes intézményként működjön. Ennek a fejlesztési iránynak komoly mérföldköve a Tudományos és Innovációs Park hálózatához történő csatlakozás, melyről csütörtök délután tartott sajtótájékoztatót a Pécsi Tudományegyetemen Hankó Balázs innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár, Bódis József, a PTE-t fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke, Miseta Attila rektor és Betlehem József általános rektorhelyettes.


A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a PTE-n kialakításra kerülő Tudományos és Innovációs Parkkal a már meglévő infrastruktúrához illesztve olyan tudományos és innovációs gyújtópontok kialakítását tűzték ki célul, amelyek alkalmassá teszik a PTE-t vállalati fejlesztési igények befogadására, gazdaságélénkítési szerepkörének ellátására, és az egyetemen "megtermelt" tudás piaci alapokon történő üzleti hasznosítására.

A PTE Nyár utcai telephelye elhelyezkedéséből fakadóan összeköti az egyes tudományterületeket, így a helyszín kiváló bázisként szolgál a már elindult, és a későbbi fejlesztések összefogására.

A Digitális Adatelemző és Labor Központ költözik a jövőben több kutatócsoporttal a főépületbe. Egészségügyi és gazdasági adatok elemzésével, másodlagos nyersanyag és hidrogén-technológia hasznosítással, valamint intelligens egészségügyi alkalmazásokkal és eljárásokkal kapcsolatos kutatás-fejlesztéssel foglalkozó kutatócsoportok együttesen kapnak helyet ebben az épületben.

Építészeti koncepciója maximálisan tiszteletben tartja az épület karakterét, homlokzatait, építészeti megjelenését és alaprajzi rendszerét, belsőépítészeti koncepcióját azonban a központ funkcionalitásának rendeli alá.

Az alagsor északi irányban történő megnyitásával biztosítják az itt található közösségi terek természetes környezeti kapcsolatát.

Az egykori pulmonológia épületébe a későbbiekben a Tudásmenedzsment Center költözik be, ennek keretében kialakítandó kapacitások és folyamatok által egyrészt az egyetemi tudás áramlik az ipar felé, másrészt a gazdasági szféra igényeit is közvetíti a kutatók, oktatók, hallgatók irányába.

A korábbi bejárat és lépcsőház-toldalék megszüntetésével új bejárati bővítményt kap az épület keleti irányból.


Belsőépítészeti terei új munkakultúra kialakítására adnak lehetőséget, mint például coworking irodák, tehát egymástól függetlenül dolgozó személyek közösségi irodája.


A kivitelezés 2022. novemberében kezdődött, és várhatóan 2023 őszén fejeződik be. Az építési munkákkal párhuzamosan zajlik az épületek funkcionalitásához szükséges bútorok, számítástechnikai eszközök és kutatási eszközök beszerzése. A 7 kutatócsoport a tervek szerint 2024-ben veheti birtokba az elkészült Tudományos és Innovációs Parkot. 

Forrás: PTE - Fotó: Csortos Szabolcs