Már az MTA is a pécsi filozófus ösztöndíjbotrányával foglalkozik - Hamarosan: Demeter-nyilatkozat
2013. június 26. szerda 11:48
Frissítve: 2013. június 26. szerda 12:36
FRISSÍTVE: Bár eddig kerülte a nyilvánosságot, szerdán délelőtt részletes nyilatkozatot adott munkatársunknak a pécsi egyetemen dolgozó filozófus. Az anyag elkészülte kora estére várható, amint lehetséges, közöljük - a szerk. KORÁBBAN ÍRTUK: A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjra pályázó Pécsett oktató filozófus, Demeter Tamás (képünkön) elutasított pályázatának megismerése után új szakértői kollégium felállítását és az ösztöndíjpályázatok bírálati szempontrendszerének "finomítását" kezdeményezte - közölte az akadémia titkársága szerdán az MTI-vel.
A közleményben az áll: az akadémia elnöksége keddi ülésén foglalkozott a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjra pályázó filozófus elutasított pályázata interneten közzétett értékelésének ügyével.
Felidézték: a dokumentum szerint a bírálók maximális pontszámra értékelték a pályázó tudományos eredményeit, a tervezett kutatómunka időszerűségét, kidolgozottságát, kivitelezhetőségét, emellett azonban morális okokra hivatkozva nulla pontot adtak az összbenyomásra. Az értékelést a szakértői kollégium tagjai elfogadták - tették hozzá.
Pálinkás József, az MTA elnöke - a sajtóból értesülve az ösztöndíjpályázat értékelésével kapcsolatos eljárásról és megismerve a bírálatok indoklását - már korábban felkérte az ösztöndíj kuratóriumának elnökét, hogy kezdeményezze a bírálóknál a pontozás szöveges indoklásának részletes kifejtését. Az elutasított kutatói pályázat teljes dokumentációjának ismeretében az akadémia elnöke most felkérte a kuratórium vezetőjét, hogy a kuratórium hívja vissza a szakértői kollégium elnökét és tagjait, és állítsanak fel új szakértői kollégiumot.
Dr. Demeter Tamás
Mint írták, Pálinkás József egyúttal arra is felkérte a kuratóriumot, hogy finomítsanak a Bolyai-ösztöndíjpályázatok bírálati szempontrendszerén annak érdekében, hogy "a jövőben ilyen példátlanul kirívó és ellentmondásos értékelés ne ingathassa meg a több mint tizenöt éve eredményesen működtetett akadémiai ösztöndíjrendszerbe vetett bizalmat".
A sajtóban egy hete jelent meg, hogy Demeter Tamás filozófus Facebook-oldalán közzétette elutasított Bolyai-ösztöndíjpályázata bírálóinak írásos indoklását. A cikkben a bírálatban említett "morális okokat" illetően felvetették: az ügy hátterében az állhat, hogy a filozófus állítólag 2009-ben antiszemita megjegyzést tett az MTA Filozófiai Intézetének igazgatóhelyettesére, Gábor Györgyre egy karácsonyi bulin.
Az MTA 1996-ban hozta létre a legfeljebb három éven át adható Bolyai-ösztöndíjat a pályakezdő fiatalok tudományos életpályájának megtervezhetősége érdekében. Célja, hogy sikeres, PhD-fokozattal rendelkező kutatóknak olyan ösztöndíjat biztosítsanak, amely segíti és ösztönzi a jelentősebb eredményeket már elért tudósokat magyarországi kutatások folytatására, valamint az MTA doktora értekezés megírására és a cím megszerzésére.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- 11 milliárd forintnyi...