Magyar nyelv és kultúra téli egyetem kezdődik Pécsett
2013. január 19. szombat 12:30
A PTE Általános Orvostudományi Karának Nemzetközi Oktatási Központja (NOK) 13. alkalommal szervezi meg a „Magyar Nyelv és Kultúra Téli Egyetem" kéthetes programját. Az intenzív magyar nyelvkurzus ezúttal 2013. január 20 - február 3. között zajlik.
A hallgatók a Tempus közalapítvány ösztöndíjával, valamint egyéni jelentkezőként érkeznek a pécsi egyetemre. A tanfolyam középpontjában az élményközpontú nyelvoktatás áll; a diákok napi hat tantermi órán és számos élőnyelvi környezetben szervezett programon keresztül tanulnak magyarul (Borkóstoló Szekszárdon, Kodály Központ látogatása, Zsolnay Kulturális Negyed látogatása, kézműves foglalkozás, stb.).
Elsajátíthatják a magyar nyelv alapjait, illetve a már nyelvi előképzettséggel érkező hallgatók elmélyíthetik nyelvtudásukat, valamint különböző kulturális programokon vesznek részt: ismerkednek a várossal, a régióval és annak lakóival.
A diákok kis csoportokban, csoportonként három tanár irányításával naponta háromszor másfél órában, összesen 6x45 percben tanulnak magyarul. A 60 tanórás intenzív nyelvtanfolyam egy szóbeli és egy írásbeli vizsgával zárul.
A program újdonságai közé tartoznak az élményközpontú tanítás jegyében kigondolt „Lots of learning lots of fun" címet viselő programok, melyek során a diákok valós élethelyzetekben fejleszthetik nyelvtudásukat. A program zárásaként a sikeres vizsgát tett hallgatók február 3-án kapják meg oklevelüket.
A program hivatalos megnyitóját január 20-án vasárnap tartják. A nyitó fogadáson köszöntik a hallgatókat, ismertetik a programot, bemutatják a tanárokat, végül egy svédasztalos vacsora keretében a Téli Egyetem résztvevőinek lehetőségük nyílik az ismerkedésre. Az estre 18 órakor a Club Garage étteremben kerül sor.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Tízéves kislányra lőtt...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- A csütörtöki volt az év eddigi...
- Új motorvonatokat, InterCity-kocsikat...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Orbán Viktor: a béke ügyében mi...
- Üzent Donald Trump: Orbán Viktor...
- Már ma megérkeznek az első értesítők...

