E-projekt: megkapta a BTK a Zsolnay Negyed neki szánt termeit
2011. december 08. csütörtök 16:54
Átadták a PTE Bölcsészettudományi Kar számára épített „E" épületet a Zsolnay Negyedben. Januárban a Szociológia illetve a Kommunikáció-és Médiatudományi Tanszék cipelheti át bútorait a Rókus utcából és az Ifjúság úti BTK épületéből.
A Pécs Európa Kulturális Fővárosa 2010 projekt égisze alatt létrejött kulturális városrészen belül ez a Zsolnay Vilmos út északi oldalán elhelyezkedő különálló ház, melybe várhatóan január végén költözik a PTE-BTK Szociológia, valamint a Kommunikáció - és Médiatudományi Tanszéke.
A városvezetés részéről Merza Péter beszélt, a kivitelező Magyar Építő- Reneszánsz Kőfaragó Zrt. konzorciumot Hollós István képviselte.
- Többszörösére nőtt a Bölcsészettudományi Kar hallgatóinak a száma az elmúlt évek alatt, be voltunk szorítva. A Zsolnay Negyedbe a Szociológia Tanszék költözik át Rókus utcából - az ott felszabaduló helyeket az ott működő tanszékek lakják majd be, illetve a Média- és Kommunikációs Tanszék. - mondta Fischer Ferenc dékán, majd körbemutatva hozzátette:
- Ahogy látható, több nagyobb előadó is helyet kapott az épületben, s a Filmtudományi és Vizuális Kultúra Tanszék hallgatói számára vágószobákat alakítottak ki.
Az épület alsó szintjén a szociológusok, a felsőn a kommunikáció szakosok, a legfelsőn pedig közös helyiségek találhatók - a panoráma az egyik legszebb és legegyedibb az egész Zsolnay Negyedben.
Ha a januári költözés kivitelezhető, 2012 első tavaszi szemesztere már az új, tágas terekben kezdődhet sok BTK-s hallgató számára.
Forrás: pte.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még szerdán sem számíthatunk napsütére
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Levélben kérték Orbán Viktort,...
- Szerdán dönt a kormány az árrésstop...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...
- Pótlóbuszok járnak Villány és Mohács...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...