Bódis: a jelenlegi tervezet nem ad választ az alapvető problémákra
2011. december 02. péntek 14:02

A felsőoktatási törvény tervezete nem ad választ a felsőoktatási jelenlegi problémáira - nyilatkozta az MTI-nek a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöke a testület pécsi ülésének szünetében, pénteken.
Bódis József újságíróknak elmondta, a jelenlegi tervezet nem ad választ arra, hogy miképpen kell a minőségi struktúraváltást megvalósítani, és arra sem, hogy pontosan milyen struktúrában működik a továbbiakban a felsőoktatás.
Az MRK-elnök elégedetlenségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a tervek szerint a struktúraváltással összefüggő több fontos kérdést pusztán kormányrendelettel kíván szabályozni a kabinet.
A rektori konferencia elnöke szerint a kormányrendeletek nem tudják a kiszámíthatóságot szolgálni, e nélkül pedig a felsőoktatás nem működhet jól.
Hozzátette: az általa ismert jogszabály-tervezet nem fogja megszüntetni a felsőoktatás ma ismert bizonytalanságait. Az MRK elnöke elmondta: összesen több mint háromszáz ponton szeretnék elérni a tervezet módosítását a végszavazás előtt; igényeikkel eddig is és a pénteki ülésen várhatóan megfogalmazandó javaslatokkal is a parlamenthez, illetve az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottságához fordulnak.
Képünkön a Magyar Rektori Konferencia ülése.
MTI - Fotó: Kálmándy Ferenc
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Elbonthatják a PMFC stadionját, a...
- Több mint húsz éve kínálja Beck...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Tízéves kislányra lőtt...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- A csütörtöki volt az év eddigi...
- Orbán Viktor: a béke ügyében mi...

