Alkalmassági vizsgát kell tenniük a felvételi előtt a jövőben a pedagógusjelölteknek
2012. október 29. hétfő 18:28

Még szeptember elején fogalmazta meg az egyik pedagógus szakszervezet azon elképzelését, amely szerint vizsgálni kellene a tanári szakokra jelentkezők szakmai rátermettségét és alkalmasságát a pedagógusképzés felvételi vizsgáin. Lengvárszky Attila, a PTE oktatási igazgatója szerint ugyanakkor ezt a felsőoktatásról szóló törvény (Nft.) is előírja, noha annak tartalma még nem ismert. A mesterképzésre jelentkezőknek egyébként idén is szakmai-motivációs beszélgetésen kellett átesniük.
A szakszervezet által elgondolt alkalmassági vizsga során a tanári szakra felvételiző személyt „bedobnák" a gyerekek közé, így könnyen kideríthető lenne, hogy mennyire tud szót érteni a nebulókkal, mennyire alkalmas a tanári pályára.
A tanárjelöltek képességeit szondázó eljárás bevezetésével kapcsolatban Lengvárszky Attila, a Pécsi Tudományegyetem oktatási igazgatója foglalta össze az universitas szakmai álláspontját.
- Az alkalmassági vizsga követelményeit úgy kell kidolgozni, hogy azok valamennyi felsőoktatási intézményben egységesek legyenek, így azok eredménye (megfelelt/nem felelt meg) többes jelentkezés esetén „örökíthető" legyen, azaz csak egyszer kelljen azt letenni.
Az igazgató hozzátette, hogy így van ez a pedagógusképzés több területén is - csecsemő- és kisgyermeknevelő, az óvó- és tanítóképzés -, ahol korábban is létezett alkalmassági vizsga.
- Jelenleg élénk szakmai vita folyik a felsőoktatási intézményeken belül, ide értve az intézmények pedagógiai és pszichológiai szakembereit is, hogy milyen módszerrel lehet mérni a 18 évesek pályaalkalmasságát - árnyalta a képet a szakember.
Az oktatási igazgatótól megtudtuk azt is, hogy a PTE-n jelenleg az osztott (azaz mester szintű) tanárképzésre jelentkezőknek - miként korábban - idén nyáron is szakmai-motivációs beszélgetéseken kellett részt venniük. A vizsgáztató bizottságokban évek óta teljes jogú tagok a közoktatás képviselői is, akik gyakorlóiskolai vagy partneriskolai tanárként dolgoznak.
A kormány szándékai szerint a megújuló tanárképzés részét képezi majd a felvételizők pályaalkalmassági tesztje.
- Az új típusú, osztatlan képzésre való jelentkezőknek tehát részt kell venniük alkalmassági vizsgán. Figyelni kell azonban arra, hogy ha olyan alkalmassági vizsgáról beszélünk, amely felkészülést igényel, csak a 2014-es felvételi eljárásban lesz bevezethető, ehhez azonban még 2012-ben közzé kell tenni a követelményeket. Amennyiben a vizsga nem igényel felkészülést, tehát pusztán készségeket, rátermettséget, esetleg fizikai adottságokat mér, akkor a 2013-as felvételi eljárásban is bevezethető - hangsúlyozta Lengvárszky Attila.
Az oktatási igazgató kérdésünkre elmondta, a PTE-n a szakirányokat is beleértve közel félszáz közismereti és szakmai (mérnök- és művészeti) tanári szakot érint a fenti kérdéskör.
- Ezért is bízunk az egyértelmű válaszok mielőbbi megszületésében. Ehhez minden rendelkezésünkre álló eszközzel hozzá is fogunk járulni.
H. L. B. - Fotó: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Tízéves kislányra lőtt...
- A csütörtöki volt az év eddigi...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Új motorvonatokat, InterCity-kocsikat...
- Orbán Viktor: a béke ügyében mi...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Üzent Donald Trump: Orbán Viktor...

