A PTE oktatója nyerte a Vasarely Alapítvány pályázatát
2013. május 16. csütörtök 15:55

Első díjat nyert a franciaországi székhelyű Vasarely Alapítvány idei nemzetközi köztéri plasztikai pályázatán Imre Péter művésztanár, a PTE Illyés Gyula Kar Pedagógusképző Intézete oktatójának szobra.
A kétfordulós pályázaton 63 alkotás közül választotta ki Imre Péter szobrát a zsűri, amelynek elnöke Rudy Ricciotti, a világ egyik vezető építésze volt. A pályázatot az innováció jegyében írták ki, aminek egy képzőművész szempontjából az a különös nehézsége, hogy nem klasszikus képzőművészeti témákat, fogalmakat - alternatív, megújuló energia, informatika - kell a képzőművészet eszközeivel megjeleníteni.
Az alkotói pályázatot 2010-ben, a pécsi EKF-rendezvények sorában hirdették meg első ízben. Ebben az évben Marseille-Provence viseli az Európa Kulturális Fővárosa címet és a programsorozat egyik fontos helyszíne Aix-en-Provence városa, ahol a pécsi születésű, de 1930-tól 1997-ben bekövetkezett haláláig Franciaországban élő Victor Vasarely 1976-ban saját alapítványi múzeumot hozott létre, amelynek épületét ő maga tervezte és építtette.
Ez előtt az épülete előtt állítják fel a Vasarely Alapítvány megrendelésére idén augusztusban Imre Péter díjnyertes alkotását, amelynek címe "Mikroelektronika".
A nagyméretű (3x7 méteres) rozsdamentes acél és üveg kompozíció az egyszerűség és a monumentalitás találkozása lesz, amelyet a nyomtatott áramkörök és a számítógépek billentyűzete ihlettek. A szobor két évig fog állni a Vasarely Alapítvány Aix-en-Provence-i épülete előtt, majd 2015-ben végleges helyére, a Paul Cezanne szülőházával szemközti parkba kerül.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Tovább csökkent a nyilvántartott...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Huszonhat határsértőt tartóztattak...