A PTE oktatóintézménye lett a Fejér Megyei Szent György Kórház
2012. november 07. szerda 16:20
A Pécsi Tudományegyetem általános orvosi karának oktatókórháza lett a Fejér Megyei Szent György Kórház, az erről szóló megállapodást szerdán írta alá a kar dékánja és az intézmény főigazgatója Székesfehérváron.
Miseta Attila dékán hangsúlyozta: elemi érdek, hogy megoldják az orvosok, ápolók utánpótlásának súlyos problémáját. Úgy véli, ehhez megfelelő körülményeket kell teremteni, ennek egyik lépése lehet a megállapodás.
Emlékeztetett rá, hogy az 1980-as évek eleje óta létezik az egyetem oktatókórházi rendszere, amit aktualizálni kellett. Felméréseik szerint sok hallgatójuk van Székesfehérvárról és környékéről, ezért természetes volt, hogy a Fejér Megyei Szent György Kórházzal ilyen megállapodás született.
Csernavölgyi István főigazgató szerint a Szent György kórházat többek között a kimagasló színvonalon folyó tudományos munka és az elhivatott személyzet teljesítménye tette alkalmassá az új feladatra. Kiemelte: az elmúlt két évben minden intézményi szektorban megtalálták azokat a szakembereket, akik magas színvonalon, elhivatottsággal végzik munkájukat.
Elmondta, hogy a megállapodás folyamatos szakmai fejlődést biztosít. Szeretnék elérni, hogy a Székesfehérváron gyakorlatukat töltő orvostanhallgatók kötődjenek az intézményhez, és a jövőjüket ott képzeljék el. Hangsúlyozta, hogy a következő tanévben már biztosan érkeznek hallgatók Székesfehérvárra.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Tízéves kislányra lőtt...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- A csütörtöki volt az év eddigi...
- Új motorvonatokat, InterCity-kocsikat...
- Orbán Viktor: a béke ügyében mi...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Már ma megérkeznek az első értesítők...

