A bűvös vadász újratöltve - egyetemisták együttműködésével
2014. április 23. szerda 15:18

Újszerű rendezői koncepcióval, modern látványelemekkel, végzős egyetemisták előadásában állítják színpadra hamarosan Carl Maria von Weber: A bűvös vadász című operáját a PTE Művészeti Karának szervezésében. A darab már az 1820-as években is nagy sikert aratott, közel 200 év elteltével idén a pécsi operaénekes hallgatók diploma-előadása lesz.
Az előadás egyediségét az adja, hogy ritkán tapasztalható széleskörű egyetemi összefogás keretében valósul meg. Közreműködik a Pécsi Egyetemi Kórus és a Pécsi Egyetemi Zenekar (PEZ) is, a produkció létrejöttének folyamatát a BTK kommunikáció szakos diákjai dokumentálják. A projekt arculatát a Művészeti Kar alkalmazott grafikus hallgatói tervezik, a darabot a Nemzeti Színház fiatal ösztöndíjas színész-rendezője instruálja. A hagyományos díszleteket a Művészeti Kar Média- és Alkalmazott Művészeti Intézetének munkatársai által megálmodott fényvetítés helyettesíti.
A február eleje óta tartó jó hangulatú szólampróbák után a március közepén kezdődött összpróbákon már együtt zenélnek a vonós és fúvós hangszereken játszó fiatalok. Az opera meseszerű, a főhősnek próbákat kell kiállnia, hogy elnyerhesse szerelme kezét, és megkaphassa az áhított másoderdészi rangot. Útját sok ármánykodás, cselszövés, rosszakarók és maga az ördög nehezíti, de a történet szerencsés véget ér. Így a nyitány és a függöny felgördülése után mintha egy mesekönyvet tartana kezében a néző. Ezt a fantasztikus történetet festi alá a zenészek közös játéka, amit a látványelemek tesznek különösen hangulatossá.
A pécsi egyetemisták vizsgaelőadására május 6-án 19 órakor a Kodály Központban kerül sor. A kommunikáció szakos diákok jóvoltából az érdeklődők a Facebook közösségi oldalon követhetik nyomon az előkészületeket: a fotókkal, videókkal, beszámolókkal rendszeresen frissülő A bűvös vadász (www.facebook.com/abuvosvadasz) című oldalon.
Forrás: Lajkó Renáta/PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Új motorvonatokat, InterCity-kocsikat...
- Orbán Viktor: a béke ügyében mi...
- Már ma megérkeznek az első értesítők...
- Üzent Donald Trump: Orbán Viktor...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Leszúrta az áldozatát - lehet, hogy...
- Kikaptak a Párducok Szegeden
- Már dolgoznak a jobb világosításon az...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Szakmák napja lesz Mohácson áprilisban

