Csecsemőt talált egy buszmegállóban egy kutyasétáltató pár

Csecsemőt talált egy buszmegállóban egy kutyasétáltató pár Paplanba csavart újszülöttet találtak egy fonyódi buszmegállóban a hétvégén. A csecsemőt a mentők stabil állapotban vitték kórházba - közölte az Országos Mentőszolgálat a közösségi oldalán kedden.     A tájékoztatás szerint az újszülöttre kutyasétáltatás közben talált rá egy pár, majd riasztotta a mentőket. A 45-50 centiméteres egészséges kislány megtalálása előtt fél órával jöhetett világra - írták.

Jól haladnak az atomerőmű bővítésének előkészítő munkálatai

Jól haladnak az atomerőmű bővítésének előkészítő munkálatai Jól haladnak a paksi atomerőmű bővítésének előkészítő munkálatai, és a következő időszakban a kivitelező tíz újabb tervet és engedélykérelmet fog benyújtani az illetékes hatóságoknak - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.     A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a miniszter a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről bejelentkezve arról számolt be, hogy a nap folyamán Moszkvába utazik, ahol Alekszej Lihacsovval, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgatójával fog egyeztetni a munkálatok...

Jelentősen emelte idei magyar GDP-előrejelzését az IMF

Jelentősen emelte idei magyar GDP-előrejelzését az IMF Jelentős mértékben feljavította előző prognózisához képest magyar gazdasági növekedési előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden publikált Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) jelentésében. Eszerint a közép-kelet-európai régióban Magyarország éri el az idén a legnagyobb GDP-növekedést.     Az IMF prognózisa szerint a magyar bruttó hazai termék az idén 7,6 százalékkal, jövőre pedig 5,1 százalékkal növekszik. Az IMF az előző, júliusi jelentésében nem tért ki Magyarországra. Azt megelőző, áprilisI előrejelzésében 4,3 százalékos GDP-növekedést...

Albán embercsempészeket...

Albán embercsempészeket kaptak el Tolna megyében A rendőrök az M9-es autóúton állították meg a kisteherautót, melynek rakterében 13 migránst szállítottak.    A...

Átalakította az irányított...

Átalakította az irányított véradás rendszerét a vérellátó szolgálat Átalakította az irányított véradás rendszerét az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ): az új szabályozás értelmében az eddigi,...

Megállapodtak a béremelés...

Megállapodtak a béremelés részleteiről a postások Megegyezett a jövő évi 9 százalékos béremelés részleteiről a Magyar Posta vezetése és a két legnagyobb postai szakszervezet, a...

Pécsett is emelkedik a...

Továbbra is folyamatosan emelkedik a szennyvízben mért koronavírus-koncentráció - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a legfrissebb adatokat ismertetve kedden a...

Nőket futtatott, lecsukták...

Nőket futtatott, lecsukták az UFO együttes frontemberét Jogerősen két év börtönre és hárommillió forint pénzbüntetésre ítélték az UFO együttes egykori frontemberét nők futtatása...

Több mint hétszáz...

Több mint hétszáz határsértő ellen intézkedtek hétvégén Péntektől vasárnapig 737 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák - tájékoztatta az Országos...

Hideg idő vár ránk az előttünk álló héten, a minimumok fagypont körül alakulnak

Hideg idő vár ránk az előttünk álló héten, a minimumok fagypont körül alakulnak Többször, többfelé is fagypont körül alakulnak a minimumok a jövő héten. A maximumok is jellemzően 10-15 Celsius-fok körül várhatók. Változékony lesz az idő: napsütésre és esőre is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez. Hétfőn erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti harmadban szakadozottabb lehet a felhőzet, ugyanakkor ott is legfeljebb rövid időszakokra bukkanhat elő a nap. Késő délutántól átmenetileg határozottan csökken a felhőzet, az Északnyugat-Dunántúlon rövid...

Befutottak a hatos lottó friss és ropogós nyerőszámai

Befutottak a hatos lottó friss és ropogós nyerőszámai A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 40. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 2 (kettő) 5 (öt)16 (tizenhat)17 (tizenhét)18 (tizennyolc)38 (harmincnyolc)Nyeremények:6 találatos szelvény nem volt;5 találatos szelvény 45 darab, nyereményük egyenként 398 540 forint;4 találatos szelvény 2400 darab, nyereményük egyenként 7475 forint;3 találatos szelvény 41 781 darab, nyereményük egyenként 1960 forint.

Már dolgozik a NAV az adó-visszatérítések kiutalásán

Már dolgozik a NAV az adó-visszatérítések kiutalásán Az adóhatóság már dolgozik az adó-visszatérítések kiutalásán, javában tartanak az személyijövedelemadó (szja)-visszatérítések kifizetéséhez kapcsolódó munkák az informatikai rendszerek felkészítésével - mondta az origo.hu-n megjelent interjúban a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) vezető államtitkár. Vágujhelyi Ferenc hozzátette, a hatóság tartja a határidőket, így a legtöbben február közepén kézhez kapják az adó-visszatérítést. Elmondta: mivel a részletszabályokat már nyilvánosságra hozta a kormány, az adófizetők jó előre megismerhették a visszafizetés folyamatát, számolhatnak az...

Hatalmasat bukott Karácsony...

Hatalmasat bukott Karácsony Gergely Karácsony Gergely rossz előválasztási kampányt folytatott, és ez politikai bukáshoz vezetett - mondta a Nézőpont Intézet...

Megérkeztek az ötös lottó...

Megérkeztek az ötös lottó nyerőszámai, nézze meg, nyert-e! A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki:Nyerőszámok: 6 (hat)    ...

Nappal sem lesz tíz foknál...

Nappal sem lesz tíz foknál melegebb vasárnap Délkelet felől felhősödés kezdődik, éjszaka a legtöbb helyen beborul az ég, és ezzel együtt egyre több helyen az eső is...

Buszokat, teherautókat...

Buszokat, teherautókat ellenőriznek a rendőrök hétfőtől Hétfőtől egy héten át fokozottan ellenőrzi a teherautókat, buszokat, valamint vezetőiket a rendőrség az ország...

Ismét, ezúttal 21...

Ismét, ezúttal 21 százalékkal emelkedik az ápolók bére Újabb 21 százalékkal emelkedik az ápolók fizetése januárban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.    ...

Koronavírus elleni...

Koronavírus elleni gyógyszert küld Magyarország Romániának A jövő hét elején ezer doboz favipiravir gyógyszert küld Magyarország Romániának - jelentette be a külgazdasági és...

Támogatást igényelhetnek a dolgozni visszatérő szülők

Támogatást igényelhetnek a dolgozni visszatérő szülők Havi akár 40 ezer forintos támogatást is igényelhetnek azok a kisgyerekes édesanyák, akik visszatérnének a munkaerőpiacra és ezalatt gyermeküket nem önkormányzati fenntartású intézményben helyeznék el - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szombaton, a Facebookon közzétett bejegyzésében.     Novák Katalin kifejtette, a támogatást 2022. december 31-éig azok a három év alatti gyermeket nevelő szülők igényelhetik, akik a munkába visszatérve gyermeküket nem önkormányzati fenntartású bölcsődei ellátásban vagy napközbeni gyermekfelügyeletet nyújtó...

Az ősz eddigi lehidegebb éjjelén vagyunk túl

Az ősz eddigi lehidegebb éjjelén vagyunk túl Hajnalra a hidegre érzékeny területeken (az északi völgyekben, illetve a Nyírség homokos részein) bizony fagypont alá csökkent a hőmérséklet, közölte Facebook-oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat.   Azonban mostanában gyakrabban tapasztalhatjuk, hogy "borul a papírforma", ugyanis a dobógó legfelső fokára ezúttal sem Zabar került, a lénárddaróci állomás nem először múlja felül/alul legendás fagyzugunkat (-3.4 fok vs. -2.8 fok). A "leghidegebb éjszaka" titulussal persze pl. a Dél-Dunántúlon élők akár vitatkozhatnak is - joggal, ugyanis arrafelé...

Szombatra virradó éjjel akár már fagyhat is

Szombatra virradó éjjel akár már fagyhat is Szombat délelőtt jobbára derült vagy gyengén felhős, napos idő lesz, majd a nap második felében az Alföldön délkelet, kelet felől növekedni kezd a felhőzet, és este, késő este a délkeleti határvidéken már eleredhet az eső.    Nagy területen kísérik élénk, elsősorban az Észak-Alföldön erős lökések is az északkeleti szelet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 9 fok között alakul, azonban a szélcsendes tájakon, völgyekben akár több fokkal fagypont alá is hűlhet a levegő, talajmenti fagy pedig akár több helyen is előfordulhat. A legmagasabb nappali...