Újból csapadékra kell számítani

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:Várható időjárás az ország területére hétfő estigHétfőn észak felől újabb csapadéksáv éri el az országot, emiatt ismét egyre több helyen számíthatunk esőre, záporra, főként északkeleten zivatar is kialakulhat néhol felhőszakadás kíséretében. Az északnyugati szél a középső területeken gyakran megerősödik.A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn általában 20, 21 fok körül várható, de délnyugaton 23, 24 fok is lehet.Az időjárási helyzet EurópábanÍrországtól északnyugatra örvénylő ciklon határozza meg a Brit-szigetek és a nyugat-európai...

Bűnösök az előző szocialista kormányok

Az Országgyűlés Számvevőszéki és Költségvetési Bizottságának a 2002-2010 közötti államadósság-növekedésének okait vizsgáló albizottság jelentése szerint "Magyarország legnagyobb problémáját ma a súlyos eladósodottság jelenti". A testület jelentését vasárnap hozták nyilvánosságra az albizottság ülésén.A jelentés megállapítja: a 2002 és 2010 között hivatalban volt szocialista kormányok bűnt követtek el azzal, hogy súlyosan eladósították, és ezzel a végletekig kiszolgáltatottá tették Magyarországot, ezen 8 év alatt ugyanis 50 százalékkal nőtt Magyarország GDP-hez mért...

Romlik a fiatalok mentális állapota

Orvoshiány van a gyermekpszichiátriai ellátásban, miközben egyre kritikusabb a gyermekek mentális állapota - olvasható az ombudsman közleményében, amelyet vasárnap juttatott el az MTI-hez.A gyermek- és ifjúságpszichiátriai ellátás vizsgálata kapcsán Szabó Máté országgyűlési biztos megállapítja: nő a tanulási nehézséggel, magatartászavarral küzdő gyermekek, az öngyilkosságot megkísérelt, illetve elkövetett 24 év alattiak száma, miközben megoldatlan az akut krízishelyzetben lévő gyermekek ellátása.A gyermekpszichiáter annak ellenére sem szerepel a hiányszakmák között, hogy a...

MSZP: rossz az egyházügyi...

MSZP: rossz az egyházügyi törvény Rossz az egyházügyi törvény, mert különbséget tesz egyház és egyház között, illetve a hívő magyar állampolgárok között a...

Változik a földtörvény

Változik a földtörvény A családi gazdaságok megerősítése, a spekuláció és a zsebszerződések megelőzése a célja a földtörvény augusztus 1-jén hatályba...

Hárommilliárd forint a...

A második negyedévben 155 adózó tartozott különösen nagy összeggel az adóhatóságnak. Van cég, amely 3 milliárd forinttal. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)adatai szerint a dobogó...

Az idén is sokba kerül a...

Az idén is sokba kerül a tanévkezdés Az idén is több tízezer forintos terhet ró a szülőkre az egy hónap múlva esedékes tanévkezdés. Az oktatási államtitkárság...

Felhős idő lesz,...

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:Várható időjárás az ország területére vasárnap estig:Vasárnap általában erősen felhős lesz az ég, inkább csak rövidebb időre szakadozhat fel a...

Megtalálták a soproni...

Megtalálták a soproni fideszes ügyvédet Egy szolgálaton kívüli rendőr szombaton épségben megtalálta Juretzky Csaba soproni ügyvédet, akinek szerdai eltűnését egy...

Nincs telitalálat az ötöslottón

Az ötöslottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:Nyerőszámok:28 (huszonnyolc)50 (ötven)64 (hatvannégy)79 (hetvenkilenc)82 (nyolcvankettő)Joker: 757532Nyeremények:5 találatos szelvény nem volt;4 találatos szelvény 24 darab, nyereményük egyenként 2 087 170 forint;3 találatos szelvény 1897 darab, nyereményük egyenként 27 960 forint; 2 találatos szelvény 58 240, nyereményük egyenként 1770 forint.Az 5 találatos várható főnyereménye a 31. játékhéten: 260 millió Ft.

Támogatják az utcai szociális munkát

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) pályázatot hirdet a támogató szolgáltatást, a közösségi ellátásokat, alacsony küszöbű szolgáltatást, utcai szociális munkát és krízisközpontot működtető szolgáltatók befogadására az ellátó rendszerbe és állami támogatására - közölte a minisztérium a kormány honlapján szombaton.A rendelkezésre álló keretösszeg mintegy 6,5 milliárd forint. A pályázatok beadási határideje 2011. szeptember 23. Minden szolgáltatásra külön pályázatot kell benyújtani. Az idén benyújtható pályázatok esetében a befogadott szolgáltatóknak 2012. január 1-jétől 2014....

Az MSZP a devizahiteleseken segítene

Az MSZP a devizahiteleseken segítene Az MSZP partner lenne a rendkívüli parlamenti ülésszak összehívásában, ezen a párt hárompontos javaslatához szükséges törvények meghozásával meg lehetne oldani a devizahitelesek problémáit - mondta Szanyi Tibor, a szocialista párt országgyűlési képviselője szombati budapesti sajtótájékoztatóján."Több mint négyszáz napja bénultan áll a kormány a devizahitel-problémák előtt" - jelentette ki a képviselő, hozzátéve: ezalatt "az égvilágon semmit nem tettek a lakásuk elvesztésével fenyegetettek érdekében".Mint mondta, a több százezer magánadós mellett egyre több...

Szigorodik a parkolási...

Szigorodik a parkolási igazolvány kiadása Őszre tervezi a mozgáskorlátozottakra vonatkozó szabályozás felülvizsgálatát és megújítását a kormányzat, derül ki a...

Több új gyógyszert támogat...

Több új gyógyszert támogat az OEP Tizenegy új hatóanyaggal bővült az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által támogatott gyógyszerek köre, emellett...

Esős lesz a szombat is,...

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:Várható időjárás az ország területére szombat estig: Szombaton általában változóan felhős lesz az ég, szórványos zápor, délnyugaton egy-egy...

A Budavári Labirintust...

Az állam nevében eljáró Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség péntek délután a rendőrség közreműködésével birtokba vette a Budavári Labirintust....

Vetőmagot és kisállatot...

Vetőmagot és kisállatot osztottak - lezárult Hegedűs Zsuzsa alapítványának akciója Lezárult a Minden Gyermek Lakjon Jól! Alapítvány idei akciója, a munkában 140 önkéntes vett részt.Az alapítvány az önkéntesek...

Csak állami vizsgával...

Csak állami vizsgával szabad vadászni, vége az ügyeskedésnek Ezentúl nem vadászhatnak állami vadászvizsga nélkül azok, akik úgynevezett "gyorstalpaló" tanfolyamon szereznek...

AMC: arccal a fröccs felé!

AMC: arccal a fröccs felé! Méltatlan helyen szerepel a magyar gasztronómiában a bor és szódavíz keverékeként jól ismert fröccs - állítja az Agrármarketing Centrum (AMC), amely újabb kampányt indított az ital népszerűsítésére.Az AMC fröccskampánya harmadik alkalommal indult útjára pénteken a budapesti Mikszáth térről. Az augusztusi körút során Hajós András "fröccsmester" ismert médiaszemélyiségként népszerűsíti majd a minőségi magyar borokból készült felnőtt üdítő italt - adta hírül közleményben az AMC.Az idei fröccskampány a fröccskultúra széles körű terjesztése mellett az ital térhódítását...

Nyíltan kiáll magyar állampolgársága mellett egy lévai férfi

Felvette a magyar állampolgárságot, majd döntésének következményeit vállalva mindezt nyilvánosságra is hozta egy szlovákiai magyar állampolgár.Szlovákiában a hatályos törvények szerint elveszti eredeti állampolgárságát az a szlovák állampolgár, aki egy másik országhoz kapcsolódó tartós életvitel, illetve más szoros kötődés nélkül felveszi annak állampolgárságát.Gubík László elhatározásának indokait levélben hozta nyilvánosságra, amely pénteken délután jelent meg a Szabad Újság szlovákiai társadalompolitikai hetilap honlapján."2011. július 19-én Soltvadkerten magyar...

GMO-ügy: felfüggesztették a vizsgálatokat végző laboratóriumok akkreditációját

A vetőmag-vizsgálatot végző laboratóriumok várhatóan a jövő hónap elején kapják meg akkreditációjukat - közölte az MTI megkeresésére Bognár Lajos, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-biztonságért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkára pénteken.Az akkreditáció hiányát egyes, a GMO-szennyezett kukorica vetőmagok ügyében érintett cégek vetették fel, amelyek erre hivatkozva nem ismerik el a hivatalos vizsgálatok eredményét. Bognár Lajos az MTI-nek elmondta: a laborok így is megfelelnek minden nemzetközi előírásnak, így az eredményeiket el kell fogadni.A...