Egyre kevesebben dolgoznak feketén
Csökkent a feltárt feketefoglalkoztatás az első félévben Magyarországon; az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) ellenőrzései csaknem 7.500 munkavállalót érintően tártak fel munkaszerződés és bejelentés nélküli munkavégzést, míg a tavalyi első hat hónapban több mint 19.000 dolgozót alkalmaztak feketén. A főfelügyelőség honlapján közzétett ellenőrzési eredményekből kiderül: 2011. első félévében a munkaügyi hatóság 11.481 munkáltatót ellenőrzött, és a vizsgálatok a munkáltatók 42 százalékánál találtak munkaügyi jogsértéseket, amelyek az ellenőrzésbe bevont...KDNP: kérjen bocsánatot az MSZP a devizahitelek miatt
A KDNP alelnöke szerint az MSZP-nek csak azt követően van erkölcsi alapja megszólalni a devizahitelek kérdésében, miután bocsánatot kért az érintett hitelesektől. Rétvári Bence a devizahitelekkel kapcsolatban az elmúlt napokban tett szocialista nyilatkozatokra reagálva az MTI-nek azt mondta: a Medgyessy-, a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok elhibázott politikája vezetett oda, hogy ma Magyarországon családok tömegének lakhatása került veszélybe, és az egyik nagy országkockázati tényező az óriási lakossági devizahitel-állomány. Véleménye szerint a szociálliberális...Eleinte meleg lesz, később lehűl a levegő
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:Várható időjárás az ország területére szombat estig:Szombaton főként az északi országrészben többfelé megélénkül az északnyugati, nyugati szél. Zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11, 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 24, 28 fok között alakul.Az időjárási helyzet Európában:A Brit-szigetektől a Benelux államokon át egészen a Skandináv-félsziget keleti részéig többközéppontú ciklonrendszer helyezkedik el. Hatására a felsorolt térségben gyakran erősen felhős az ég, és...Vadai nem beszélt, de az...
Jogosulatlan titkos információgyűjtés bűncselekménye miatt folyik a nyomozás abban az újabb, szigorúan titkos ügyben, amelyben csütörtökön tanúként hallgatták meg a katonai ügyészségen...Most vesztegetéssel...
Egy újabb büntetőügyben hallgatták ki Galambos Lajost, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatóját pénteken a...
Nyitrai nem távozik,...
Megerősítette pénteken Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs államtitkára, hogy kezdeményezik Vasváriné Menyhárt Éva hírközlésért és audiovizuális médiáért...40-45 milliárdba kerül az...
Az Otthonvédelmi Akcióterv összesen 40-45 milliárd forintba kerül a költségvetésnek 2011-2014 között, ebből 20 milliárd forintot jövőre kell kifizetnie az államnak - derül ki egy, a...Megölnék Gyurcsányt -...
Lapinformáció szerint a Terrorelhárítási Központ (TEK) nyomozást indított a Magyar Szigeten elhangzott gyűlölködő beszéd...
Megszólalt a csepeli...
Egy erdélyi fiatalember hívta fel a rendőrök figyelmét az elásott emberekre. Csodával határos módon szabadult a gyilkosok karmaiból. Több holttestet hantolt ki a rendőrség Csepel egy...Meleg, de csapadékos idő köszönt be a hét végére
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:Várható időjárás az ország területére péntek estig:Pénteken északon többször, másutt időnként erősen megnövekszik a felhőzet, emellett északon kevesebb, délen több napsütésre számíthatunk. Sopron környékén délután, este egy-egy zápor, zivatar kialakulhat. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de a Kisalföldön megélénkül, zivatar idején megerősödik a délnyugati szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 23 és 27 fok között alakul.Az időjárási helyzet Európában: Kontinensünk északi és keleti részén ciklonok és a hozzájuk tartozó...Szabadlábon az Újpest FC tulajdonosa - a klub nem kommentál
Szabadlábra helyezték a milliárdos csalással gyanúsított Tolnai Sándort, az Újpest FC tulajdonosát, akit két társával együtt múlt pénteken 30 napra előzetes letartóztatásba helyeztek.Az Újpest FC honlapjára csütörtök este felkerült közleményben azt írták: Dányi Szilárd, Tolnai Sándor védőügyvédjének tájékoztatása alapján Tolnai Sándort szabadlábra helyezték, miután az előzetes letartóztatást elrendelő első fokú végzés elleni fellebbezésnek helyt adott a másodfokon eljáró Pest megyei bíróság; Tolnai Sándorral szemben semmilyen kényszerintézkedést nem rendeltek el.Az Újpest FC a...Élve temette el Csepelen áldozatait a szerb uzsorás
Elásott holttesteket találtak Csepelen a rendőrök csütörtök este. A Nemzeti Nyomozó Iroda életellenes bűncselekmény miatt indított nyomozást. Az MTV híradója szerint elfogták a gyilkosságok elkövetőjét.Elásott holttesteket találtak Csepelen egy erdőben - közölte az MTV Híradója. A híradó információja szerint eddig hat áldozatot találtak meg, az RTL Klub esti hírműsora négy holttestről beszélt. A rendőrség gyanúja szerint a gyilkosságokat egy szerb uzsorás követte el - mondták a műsorban. Mint elhangzott, az uzsorás figyelmeztetésnek szánhatta az élve eltemetést. A...
Estére gyengült forint a...
Gyengült a forint árfolyama csütörtökön 18 óra körül az euróval és a svájci frankkal szemben délutánhoz képest a devizapiacon.A svájci frank jegyzése csütörtökön reggel 267,29 forinton,...Szőlészeti...
Jövőre több forrás jut a szőlőültetvények szerkezetátalakítására a szőlő- és borágazat úgynevezett nemzeti borítékjából - mondta Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT)...Vadai Ágnes 2087-ig nem...
Magánszemélyként és az idézéssel ellentétben nem az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnökeként hallgatták meg...
Kiemelt beruházás az ócsai...
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította rendeletével a kormány a szociális családiház-építési program keretében Ócsa területén megvalósuló építési beruházással...Erősödött a forint...
Valamelyest erősödött csütörtök reggelre a forint a legfontosabb devizákkal szemben a bankközi piacon. Csütörtök reggel 276,73 forinton jegyezték az eurót azt követően, hogy csütörtök...Rezidensek ezrei készülnek...
A Magyar Orvosok Szövetsége szerint veszélybe kerülhet az egészségügy ellátóképessége. Egyeztetést sürget a Magyar Orvosok Szövetsége a kormánnyal az orvosokat érintő intézkedésekkel...Erősödik a nappali felmelegedés, csapadék sem várható
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:Várható időjárás csütörtök estig: Csütörtökön országszerte sok lesz a napsütés, kevés gomoly-, estefelé kevés fátyolfelhő lehet, csapadék nem várható. Napközben már csak helyenként élénkül meg az északnyugati, nyugati szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 21 és 25 fok között valószínű.Az időjárási helyzet Európában:Európa északnyugati felén jelenleg kissé hűvös a nyár. Az Atlanti-óceán felől benyúló anticiklon és a Skandináv-félsziget feletti ciklon közös áramlási rendszerében...Állítólag stabil a magyar bankrendszer
A magyar bankrendszer a bankadó és minden, a válság okozta baj ellenére stabil, ahogyan a tulajdonosi háttere is, de terhelhetőségének vannak határai - hangsúlyozta a napok óta tartó erőteljes forintgyengülés kapcsán a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója az MTI-nek.A svájci frank kedden éjszaka új történelmi árfolyam rekordot állított be 273,43 forinton. Szerdán a frank árfolyama a nap túlnyomó részében 262-264 forint között mozgott, majd délután átmenetileg 268 forint közelébe emelkedett, röviddel 18 óra után pedig 265,95 forinton jegyezték. Az erőteljesen megerősödött...Felfüggesztették a Molt és az OTP-t
Több mint 10 százalékkal esett szerdán a Mol árfolyama, ezért délután fél öt előtt a papír kereskedését felfüggesztették a Budapesti Értéktőzsdén.A felfüggesztéskor az olajpapír árfolyama 15.200 forint volt, keddi záróáránál 1.700 forinttal, 10,06 százalékkal kevesebb. Négy óra után nem sokkal az OTP papírok kereskedését is fel kellett függeszteni néhány percre. Zárás előtt jó fél órával a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX több mint 8 százalékos mínuszban, 17.134,60 ponton állt.
« Előző
23976 | 24003 | 24030 | 24057 | 24084 | 24111 | 24138 | 24165 | 24192 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Nagyon rákészülnek a hosszú hétvégére...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Köles Ferenc színész, a PTE...
- Szupersztár lenne Fásy...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Faggyal, havazással és széllel...

