Áfa: +2%, egészségügyi járulék: +1,5%, cégautóadó: +40%

A 2012-es költségvetés 1,5 százalékos GDP-növekedésre épül 2,5 százalékos államháztartási hiánycél mellett - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón. A jövő évben 300 milliárdos tartalékot kíván képezni a kabinet - tette hozzá. A 25 százalékos áfát 27 százalékra emeli a kormány.2012. évi országvédelmi költségvetés 1,5 százalékos GDP-növekedésre épül 2,5 százalékos államháztartási hiánycél mellett - mondta Matolcsy. A 25 százalékos áfát 27 százalékra emeli a kormány. A tervezett infláció 4,2 százalék. Az államháztartás egyenlege 750...

Mesterházy szerint a Fidesz egy csomó mindentől retteg

Az MSZP elnöke szerint felháborító és szégyenletes, hogy az Orbán-kormány politikai nyomást gyakorol a szakszervezetekre és eszközül használja ehhez a rendőrséget, amellyel betiltatja a szakszervezetek rendezvényeit.Mesterházy Attila az MTI-nek csütörtökön küldött közleményében azt írta: ma egyre nyilvánvalóbb, hogy a Fidesz fél a szakszervezetektől, és minden eszközzel igyekszik belefojtani a szót a tüntetőkbe."Azt már eddig is tudtuk, hogy a Fidesz lábbal tiporja a demokráciát Magyarországon, de hogy egy szakszervezeti tüntetést éppen a Fidesz által is aláírt Demokrácia...

A Békési Pálinkafőzde a célállomása a hatodik Coop Rally-nak

Ma reggel indult útjára a hatodik Coop Rally, ami ékesen példázza, hogy a hazai kereskedelmi rendszer a hazai gyártókkal kitartó és jó viszonyt épít. Az idei futam a Borsodi Sörgyártól indul és a holnap a Békési Pálinka főzdében ér célba. Hagyományteremtő céllal 2006-ban szervezték meg először a Coop Rally - a minőségi magyar termékekért" autós vetélkedőt. A kezdeményezés sikerességét bizonyítja, hogy már az első évben kiérdemelte az FMCG szektor és a kormányzat támogatását, illetve országos szinten jelentős médiavisszhangot váltott ki. A Rally komoly szakmai üzenettel bír: a...

A Jobbik feljelentette...

A Jobbik feljelentette Kertész Ákos írót A Jobbik csütörtökön feljelentette Kertész Ákos írót az ügyészségen közösség elleni izgatás, rágalmazás és becsületsértés...

Heller és Vágó is...

Közéleti személyiségek tiltakoznak Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztése ellen. Az MTI-nek kedden este elküldött közlemény szerint ugyanis "koncepciós eljárást indítanak a...

Hatósági ára lesz a víz-, a...

Szerdán ismét tárgyal a kormány a devizahitelesek adósságának rögzített árfolyamon történő egyösszegű végtörlesztéséről, és ha jóváhagyja a Nemzetgazdasági Minisztérium által előkészített...

"A magyar genetikusan...

Az Amerikai Népszava szerkesztősége felháborítónak tartja, hogy a kormány bocsánatkérésre szólította fel Kertész Ákos írót.A lap közleményben áll ki Kertész Ákos szólásszabadsága és írói...

Ingyen wifi lesz több...

Ingyen wifi lesz több IC-vonaton - csak a pécsi vonalon nem A MÁV-START ingyenes internet-szolgáltatást biztosít tíz 3. generációs InterCity kocsiján szeptember 2-tól - közölte a...

Felfüggesztették Gyurcsány...

Felfüggesztette Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök mentelmi jogát az Országgyűlés hétfőn késő este. A parlament a rendszerváltás óta először adott ki a nyomozóhatóságnak egy korábbi...

"Szálasi kísértete járja be Budapestet" - elgurult az MSZP-s gyógyszer Kertész-ügyben

Az MSZP szerint minden esetben fel kell lépni, amikor a véleménynyilvánítás szabadságát éri támadás, mint ahogyan legutóbb Kertész Ákos esetében történt, aki íróként "hirdetett ítéletet" - közölte Horváth Csaba, a Fővárosi Közgyűlés MSZP-s frakcióvezetője hétfőn az MTI-vel.Mint a közleményben olvasható, az MSZP "a szokásos politikai hangulat ellenére" sem gondolta, hogy a jobboldali sajtót ennyi ideig tartja lázban Kertész Ákos írása, de "elérkezett a perc", amikor már szólniuk kell."Szólnunk kell, mert a szólásszabadság 20 éve után a gonoszok...

Orbán: "félre a pártérdekkel és az ambícióval!"

Orbán: Az ország megújítása önmagában is nagy feladat, de az euróválság csak tovább szaporítja a teendőket - mondta el napirend előtti felszólalásában Orbán Viktor hétfőn a parlamentben. A miniszterelnök bejelentette: zéró toleranciát és hajtóvadászatot hirdetnek az uzsorások ellen, javasolják a Btk. módosítását és azt, hogy 30 százalékos THM felett ne lehessen hitelt nyújtani. Emellett központi ármegállapítást vezetnének be a szemét-, víz- és a csatornadíjak esetében is.Nehéz időszakban kezdi meg munkáját az Országgyűlés. Az ország megújítása önmagában is nagy feladat, de az euróválság...

Sukoró-ügyben az MSZP Gyurcsány mellett áll

Az MSZP képviselői nemmel szavaznak Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztésére, a kötelező döntés alól csak a volt miniszterelnök kapott felmentést - ismertette a szocialista képviselőcsoport hétfői ülése után Mesterházy Attila, hozzátéve, hogy erről egyhangúlag határoztak. Az MSZP elnök-frakcióvezetője újságíróknak azt mondta: nem adják támogatásukat egy "aljas politikai koncepciós per megindításához". Véleménye szerint a Fidesz-kormány nem tudja betartani az ígéreteit, és annak érdekében, hogy erről elterelje a figyelmet, nem riad vissza a...

Akciótervet jelent be...

Az euróválság magyarországi hatásainak kivédését és a legnehezebb helyzetben lévő családoknak szóló megoldásokat tartalmazó akciótervet jelent be Orbán Viktor kormányfő a parlament hétfői...

Nem volt telitalálat az...

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták: Nyerőszámok:35 (harmincöt)57 (ötvenhét)74 (hetvennégy)84...

Vona szerint a...

Vona szerint a cigány-magyar együttélés robbanásveszélyes Az őszi parlamenti ülésszak során a Jobbik és frakciója is kiemelten akar foglalkozni a cigány-magyar együttélés kérdésével,...

Bajnai szolidáris...

Megalapozatlannak tartja Bajnai Gordon volt miniszterelnök azokat az indokokat, amelyek miatt az ügyészség gyanúsítottként hallgatná ki elődjét, Gyurcsány Ferencet a sukorói...

Giró-Szász az új...

Giró-Szász András az új kormányszóvivő - jelentette be Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője csütörtökön Hajdúszoboszlón.A Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésének otthont adó Hotel...

Az ügyészség szerint...

Gyurcsány Ferenc a Sukoró-ügyben az ügyészség szerint azzal lépte túl hatáskörét, hogy meghatározta - cserében - a telek értékesítésének módját - derül ki a mentelmi bizottságnak a...

Megáll az ész: lezárták az M6-os felüljáróját, mert nincs üzemeltető

Lezáratta a Paks-Csámpai bekötőút egy szakaszát a Tolna Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége, mert nincs üzemeltetője, és nem rendelkezik forgalomba helyezési engedéllyel. Réger Balázs kabinetvezető-sajtófőnök elmondta, hatóságuk az M6 autópálya Dunaújváros - Szekszárd szakaszhoz kapcsolódóan április 6-án adott forgalomba helyezési engedélyt az említett útszakaszra. Az út kezelőjének az út építtetőjét és az ingatlan vagyonkezelőjét, az M6 Tolna Autópálya Koncessziós Zrt-t nevezte meg, amely megfellebbezte az engedélyt.A Nemzeti Közlekedési Hatóság Másodfokú Hatósági...

Fidesz: határozott nem a megszorításokra

A Fidesz elnöksége támogatásáról biztosította a kormány politikáját az államadósság csökkentésének fontosságára tekintettel - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője szerdán Hajdúszoboszlón.A párt vezető testülete egyetértett azzal, hogy a kormány intézkedéseivel az euróválság Magyarországra gyakorolt hatásainak kivédése eredményes lesz; támogatják a kormány törekvéseit az adósságállomány csökkentése, ezzel az ország szuverenitásának visszaszerzése érdekében, s azt, hogy továbbra is nemet mond a megszorítások politikájára - mondta a szóvivő az elnökségi ülés...

Mivel Stohlt lecsukják, leveszi műsorról a Nemzeti az Úri murit

A Nemzeti Színház nyolc előadásában veszik át a börtönbüntetésre ítélt Stohl András szerepét kollégái, az Úri muri című darabot pedig egyelőre nem tűzi műsorra a színház.Stohl Andrást kedden ítélte jogerősen tíz hónap letöltendő börtönbüntetésre a Pest Megyei Bíróság; az ittas vezetés miatt elítélt színész-műsorvezető csak a büntetés felének letöltése után helyezhető feltételesen szabadlábra. A Nemzeti Színház már az ítélethirdetést követően jelezte: tudomásul veszik a színész ügyében hozott jogerős bírósági ítéletet, és a színház működésében történő változásokról...