Sukoró-ügyben az MSZP Gyurcsány mellett áll
2011. szeptember 12. hétfő 16:42
Az MSZP képviselői nemmel szavaznak Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztésére, a kötelező döntés alól csak a volt miniszterelnök kapott felmentést - ismertette a szocialista képviselőcsoport hétfői ülése után Mesterházy Attila, hozzátéve, hogy erről egyhangúlag határoztak.
Az MSZP elnök-frakcióvezetője újságíróknak azt mondta: nem adják támogatásukat egy "aljas politikai koncepciós per megindításához". Véleménye szerint a Fidesz-kormány nem tudja betartani az ígéreteit, és annak érdekében, hogy erről elterelje a figyelmet, nem riad vissza a "leszámolástól", "a koncepciós perektől" és attól sem, hogy politikai nyomás alá helyezi az ügyészséget.
Hozzátette, a szocialista frakció tiszteletben tartja, hogy Gyurcsány Ferenc a mentelmi jogának felfüggesztését kéri, megítélésük szerint azonban azzal fejezhetik legjobban a szolidaritásukat, ha nem szavazzák meg a mentelmi bizottság indítványát.
Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának megvonásáról hétfőn vita nélkül, a jelen lévő képviselők kétharmadának voksával dönt az Országgyűlés. Felszólalhat viszont a határozathozatal előtt a volt kormányfő, aki vélhetően élni fog a lehetőséggel.
Gyurcsány Ferencet hivatali visszaéléssel gyanúsítaná meg az ügyészség a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben, ezért kérte mentelmi jogának felfüggesztését. A szocialista testületi tagok ellenszavazata mellett ezt javasolta az Országgyűlésnek a parlament mentelmi bizottsága is.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Nagyon rákészülnek a hosszú hétvégére...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Köles Ferenc színész, a PTE...
- Szupersztár lenne Fásy...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...

