Sikeres volt az első magyarországi tüdőtranszplantáció

Sikeres volt az első magyarországi tüdőtranszplantáció Először hajtottak végre tüdőtranszplantációt Magyarországon, a műtét sikeres volt - jelentették be az operációt végző szakemberek és az Országos Onkológiai Intézet vezetője szombaton Budapesten. A sajtótájékoztatón Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter azt mondta: a kormány 900 millió forinttal támogatta az operációhoz szükséges infrastruktúra kiépítését.Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet (OOI) főigazgató főorvosa elmondta: a műtétet december 12-én éjszaka, vagyis hat napja végezték el, a beteg jól van. A főigazgató orvostörténeti pillanatnak nevezte az eseményt,...

A fővárosi Müpában kocsmakoncertezik a 30Y

A fővárosi Müpában kocsmakoncertezik a 30Y A 30Y az egyik leggyakoribb visszatérő alternatív rockzenekar a Müpában. A csapat december 29-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben Kocsmakoncert címmel lép fel és ad különleges műsort. Szentimentálé koncertjei jól ismert csendes, intim hangulata után a 30Y ezúttal egyrészt tizenöt éves karrierjéből válogat dalokat (de lesz feldolgozás, klasszikus kocsmadal és komolyzenei darabok is), másrészt egy multimédiás műsor részeként filmvetítésre zenélnek, a közönség bevonásával - szerepel a szervezők által az MTI-hez eljuttatott ajánlóban.Beck Zoltánék kocsmakoncertjének...

Véradók és betegek üzentek egymásnak

Véradók és betegek üzentek egymásnak Minden ember számára fontos a pozitív visszajelzés, a szeretet bármilyen formában történő kifejezése, hiszen ettől élünk, gyógyulunk, erősödünk! Ezt a kapcsot szeretné az Országos Vérellátó Szolgálat idei karácsonyi képeslap akciójával erősíteni a véradók és a vérkészítménnyel gyógyuló betegek között. Az OVSZ az adventi időszak előtt lehetővé tette mind a véradóknak, mind a vért, vérkészítményt kapó betegeknek, hogy írják meg véradással, gyógyulással kapcsolatos gondolataikat és üzenjenek egymásnak. Ezeket az üzeneteket karácsonyi képeslap formájában minden egészségügyi intézmény...

Párás, ködös lesz az idő az...

A következő napokban erősen párás lesz az idő, helyenként tartósan megmaradhat a köd is. A hétvégén néhol még 10 Celsius-fok közeli maximumokra is számítani lehet, ezzel együtt több...

Mozgóképes kérdésekkel...

A közlekedési szituációk élethűbb megjelenítése érdekében mozgóképes kérdésekkel bővül 2016 januárjától minden kategóriában a KRESZ-vizsga - tájékoztatta a Nemzeti Közlekedési Hatóság...

Képeslapokon üzentek...

Képeslapokon üzentek egymásnak a véradók és a betegek Először is gyógyuljatok meg! Másodszor vigyázzatok magatokra! Harmadszor, élvezzétek az életet, mert élni jó!" Minden...

Így mondott fel az...

Így mondott fel az Ákos-botrány miatt a Telekomnak egy ügyvéd Olvassa el,  biztosan jót fog mulatni a levél fordulatain!  Mozgalom indult azok körében, írja a Heti Válasz Online,...

Felfüggesztett...

Felfüggesztett börtönbüntetést kapott Biszku Béla Két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Biszku Béla volt pártállami vezetőt háborús bűntettek miatt első...

Hét vállalat magyarországi...

Négy külföldi és három magyar vállalat nagyberuházását támogatja a kormány összesen több mint 19 milliárd forinttal - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1...

Hivatalosan is bezárt a debreceni menekülttábor

Hivatalosan is bezárt a debreceni menekülttábor "Zárva" feliratú táblát helyeztek el szerdán a debreceni menekülttábor kapuján, ezzel hivatalosan és jelképesen is bezárták a befogadóállomást, amely húsz éven át működött a városban. Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője a tábor bezárása alkalmából tartott rendezvényen azt mondta, Debrecen az elmúlt években jól vizsgázott szolidaritásból és emberiességből, ugyanakkor az intézmény bezárása jó megoldás, mert "ma a határokat kell megvédeni, nem táborokat építeni Európa-szerte".A kormánypárti politikus szerint akkor nőtt meg rohamosan a migránsok...

Tízmilliós támogatást ad az állam három gyermekért

Tízmilliós támogatást ad az állam három gyermekért Tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatást ad az állam azoknak a házaspároknak az új lakás vásárlásához, akik tíz éven belül három gyermeket vállalnak - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai sajtótájékoztatóján. Lázár János elmondta: a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kiterjesztése keretében a vissza nem térítendő támogatás mellett további 10 millió forintos hitelt is kaphatnak a három gyermeket vállaló családok huszonöt éves futamidőre, amelynek kamata nem lehet magasabb 3 százaléknál.Hogy minél biztosabb legyen az otthonteremtés, az új...

Döntött az Európai Parlament a magyarországi helyzetről

Elfogadta az Európai Parlament (EP) plenáris ülése szerdán a szociáldemokraták, a liberálisok, a zöldek és a radikális baloldal állásfoglalási javaslatát a magyarországi helyzetről, ám a végső szövegből kikerült az a szakasz, hogy az EP kezdeményezze a tagállamok kormányait tömörítő tanácsnak szóló, indoklással ellátott javaslat elkészítését az uniós szerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítására Magyarországgal szemben. Az EP 327 igen és 293 ellenszavazat mellett fogadta el azt a határozatot, amely alapján a parlament ismételten felhívja az Európai Bizottságot, hogy...

Az élethez igazította a...

Az élethez igazította a kormány a bölcsődei rendszert Rugalmasabbá tette, az élethez igazított a kormány a bölcsődei rendszert - jelentette ki az Emberi Erőforrások...

Interjúkönyv jelent meg...

Interjúkönyv jelent meg Beer Miklós váci megyéspüspökkel Szeressek ott, ahol gyűlölnek címmel interjúkötet jelent meg karácsony alkalmából dr. Beer Miklós váci püspökkel (képünkön). A...

Betonkeverőben készült a...

Betonkeverőben készült a gyros - elmenekültek a dolgozók Betonkeverőben készítették a gyrost egy illegális Pest megyei üzemben, több mint huszonkét tonna terméket foglaltak le -...

Fazekas: folyamatosan javul...

Fazekas: folyamatosan javul a magyar borok minősége A magyar borok minősége egyre javul és ezt külföldön is elismerik - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerdán...

Ismét csökkent a benzin és...

Ismét csökkent a benzin és a gázolaj ára Csökkentette bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin és 8 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt....

Jövőre bővülni fog a...

Jövőre bővülni fog a családtámogatási rendszer Jövőre megemelik a szünidei étkeztetésre fordított összegeket és kibővítik a gyed extrát, 2017-től pedig már mini-, családi-...

ORFK: az év végéig kiépül a közúti kamerahálózat

ORFK: az év végéig kiépül a közúti kamerahálózat Az Európai Unió 14,5 milliárd forintos támogatásával az év végéig kiépül a Véda elnevezésű közúti intelligens ellenőrző kamerahálózat-rendszer - jelentette be az országos rendőrfőkapitány rendészeti helyettese kedden sajtótájékoztatón Budapesten.  Halmosi Zsolt közölte: a rendszer 160 mobil sebességmérőt, valamint az ország egész területén 365 fixtelepítésű komplex közlekedésellenőrző pontot (KKEP) foglal magában 134 útszakaszon. Továbbá a külföldi jogsértők elfogása érdekében beszereztek 26 nagy teljesítményű Skoda személygépkocsit. Mindennek az a célja, hogy az Európai Unió...

Martonyi: segíteni kell az iszlám mérsékelt vonulatát

Martonyi: segíteni kell az iszlám mérsékelt vonulatát Segíteni kell az iszlám mérsékelt vonulatát, a radikalizmussal viszont nincs megbékélés, jelentette ki Martonyi János volt külügyminiszter az iszlám radikalizmusról rendezett keddi budapesti nemzetközi konferencián.  Az eszmecserét a Danube Institute (Duna Intézet), a Professzorok Batthyány Köre és a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontja szervezte. A vitaindító beszédet tartó Martonyi János úgy vélekedett, hogy az elkövetkező időben a kultúrák, civilizációk egymáshoz való viszonya lesz a meghatározó kérdés, amit az dönt majd el, milyen eredményre...

Nem kapcsolják ki az áramot és a gázt ünnepekor

Az ünnepekre való tekintettel az E.ON csoport 2015. december 16-tól 2016. január 6-ig felfüggeszti a tartós számlatartozások miatti kikapcsolásokat az érintett lakossági ügyfeleinél.Az E.ON a tartós számlafizetési gonddal küzdő családok helyzetének ünnepi időszak alatti megsegítése céljából a 63 napot meghaladó tartozás miatti kikapcsolásokat a 2015. december 16. és 2016. január 6. közötti időszakban szünetelteti. Ezzel az önként vállalt kikapcsolási moratóriummal kíván a vállalat csoport hozzájárulni ahhoz, hogy a karácsony és a szilveszter körüli ünnepi időszakban minden ügyfele...