Megfordult a trend, csökkent az orvoselvándorlás

Megfordult a trend, csökkent az orvoselvándorlás Csökkent a külföldön munkát vállaló orvosok száma, a 2010-ig tapasztalható kedvezőtlen trend mára megfordult - mondta az emberi erőforrások minisztere kedden, budapesti sajtótájékoztatóján.     Kásler Miklós (képünkön) elmondta, jelenleg hatezerrel több orvos dolgozik az egészségügyben, mint 2010-ben. Nőtt az orvosegyetemeken a hallgatói létszám, az ösztöndíj-programoknak köszönhetően többen tudnak a rezidensképzésbe bekapcsolódni, és javultak az orvosok munkakörülményei is - ismertette. A miniszter közölte, jövőre a közszféra béremelésére 4100 milliárd forintot...

Még több pénzt ad a kormány bölcsődék építésére

Még több pénzt ad a kormány bölcsődék építésére Jelentősen emeli a kormány az új bölcsődei férőhelyek létrehozására szánt keretösszeget, így 95 milliárd forintból 7700 férőhely jöhet létre országszerte - közölte az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.     Kásler Miklós elmondta, a kormány év elején 10 milliárd forintot irányzott elő új férőhelyek létrehozására, ezt emelték meg most 85 milliárd forinttal. Így július elsejétől 95 milliárd forintra pályázhatnak megyei, helyi és nemzetiségi önkormányzatok, egyházi és civil szervezetek, közalapítványok és nonprofit társaságok - fűzte...

Életmentés a hőségben: jeget kértek és kaptak a mentősök

Életmentés a hőségben: jeget kértek és kaptak a mentősök Nem mindennapi mentőakció zajlott hétfőn, a késő délutáni órákban Budapesten. A mentőket egy egyedül élő, idős nőhöz riasztották, akit a rohamkocsi személyzete életveszélyes állapotban talált.    A gyors, de alapos vizsgálat során kiderült, hogy az asszony teste a hőségben, a klíma és szellőzés nélküli lakásban extrém módon felmelegedett, ezért más, életmentő beavatkozások mellett azonnali hűtésre is szükség volt.   A mentőegység nem habozott, feltárcsázták egy olyan cég számát, akik jégkockák házhoz szállításával foglalkoznak. A szokatlan kérésre szinte...

Még soha nem volt ilyen...

Még soha nem volt ilyen meleg a június Magyarországon Rekordmeleg volt a június Magyarországon - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn honlapján.    ...

Csökkent a szocho,...

Csökkent a szocho, kedvezőbb lett a kata Július 1-jétől csökkent a szociális hozzájárulási adó (szocho), valamaint a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) és az...

Orbán szerint Soros...

Orbán szerint Soros emberéből akarnak bizottsági elnököt csinálni Már önmagában az is elég indok Frans Timmermans (szociáldemokrata csúcsjelölt) elutasítására, hogy Soros György embere, de a...

Baleset miatt lezárták az...

Baleset miatt lezárták az M6-os autópályát Tolnánál Szalagkorlátnak ütközött és felborult egy személygépkocsi az M6-os autópálya Budapest felé vezető oldalán, Tolnánál, az...

Életbe lépett a...

Életbe lépett a családvédelmi akcióterv négy pontja Elindult a családvédelmi akcióterv hétfőn, már lehet igényelni a babaváró támogatást, a családi otthonteremtési kedvezményhez...

Az Agrárminisztérium...

Az Agrárminisztérium parlagfűmentesítési hetet indított Parlagfűmentesítési hetet hirdetett az Agrárminisztérium július 1-7 között, az akció célja a lakossági szemléletformálás, a...

Vízbe fulladt egy férfi vasárnap Balatonfenyvesnél

Vízbe fulladt egy férfi vasárnap Balatonfenyvesnél Meghalt egy férfi a Balatonban Balatonfenyvesnél vasárnap - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.     Orbán Zoltán elmondta: az 55 éves magyar férfi vasárnap délelőtt Balatonfenyves térségében gumimatraccal ment be a tóba, majd eltűnt. Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője közölte: három mentőhajóval és két szonárral kezdték meg a férfi keresését a mély vízben, a sekély területen pedig a strandi vízimentő irányításával a fürdővendégek élőláncot alkotva keresték az eltűntet. A kutatásban részt vettek a...

Akár már egy hét múlva kiírhatják az önkormányzati választást

Akár már egy hét múlva kiírhatják az önkormányzati választást Ha az első lehetséges napon, október 6-án lesz az önkormányzati választás, akkor akár egy hét múlva, július 8-án is kiírhatja Áder János köztársasági elnök a voksolást, azt követően pedig a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) is kitűzheti a nemzetiségi önkormányzati képviselők választását.     Az alaptörvény szerint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választását októberben kell megtartani. Öt évvel ezelőtt október második vasárnapján, 12-én tartották a voksolást. 2010-ben és 2006-ban október első vasárnapjára írták ki az önkormányzati...

Hétfőn zárva lesznek a rendelők és a patikák

Hétfőn zárva lesznek a rendelők és a patikák Zárva lesznek a patikák, a háziorvosi rendelők és a szakrendelők július 1-jén, hétfőn az egészségügyi dolgozók munkaszüneti napján, a Semmelweis-napon.   Ügyeleti rend lesz hétfőn az egészségügyi ellátásban, így a háziorvosi és a kórházi ellátásban is. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet tájékoztatása szerint a folyamatos gyógyszerellátást a legtöbb településen ügyeleti vagy készenléti rend szerint biztosítják ezen a napon. Az egyes munkaszüneti napokon is nyitva tartó gyógyszertárak a szokásos munkaszüneti munkarendjük szerint vagy a rövidített...

Kánikula várható a hét első...

Kánikula várható a hét első napjaiban, aztán kissé enyhül majd a hőség Július első napjaiban tovább erősödik a kánikula, de a hét közepén néhány fokkal mérséklődik a meleg - derül ki az Országos...

Lejár néhány, 20 éve bevont...

Lejár néhány, 20 éve bevont bankjegy átváltási határideje Már csak egy-két hónapig lehet névértéken átváltani a készpénzforgalomból 20 évvel ezelőtt bevont barna 5000 forintos, a zöld,...

Tíz hét után vitték el az...

Tíz hét után vitték el az ötös lottó főnyereményét Tíz hét halmozódás után nyerték meg a szombati sorsoláson az ötös lottó főnyereményét, amelynek összege 1,154 milliárd forint...

Ombudsmant is választ jövő...

Ombudsmant is választ jövő héten az Országgyűlés Az Országgyűlés kétnapos üléssel folytatja munkáját a jövő héten. A képviselők hétfőn a kormány tagjait interpellálhatják,...

Tizenegy migránst fogtak el...

Tizenegy migránst fogtak el Hercegszántón szombaton éjjel A Bács-Kiskun megyében feltartóztatott külföldiek jogellenesen jutottak be az ország területére.     A...

Végső búcsút vesznek a...

Végső búcsút vesznek a Hableány matrózától és kapitányától Hamarosan végső búcsút vesznek a hajókatasztrófát szenvedett Hableány kapitányától és matrózától a Dunán - ismerteti a Magyar...

Előre nem lehet tudni, kinél okoz sokkot a darázscsípés

Előre nem lehet tudni, kinél okoz sokkot a darázscsípés Ha valakit még nem csípett meg soha darázs, akkor nem lehet előre megmondani, hogy milyen mértékben érzékeny erre. Ilyen teszt nem létezik - mondta Mezei Györgyi allergológus szombat reggel az M1 aktuális csatornán.     Ha valaki allergiás a méh- vagy darázscsípésre, akkor a szervezet olyan ellenanyagot termel, amely "nagyon nagy vihart kavar" a szervezetben, amikor a méreg bejut. A súlyosabb bőrtüneteken kívül légzési, keringési zavart is okozhat a rovarok mérge - ismertette. Végső esetben anafilaxiás reakció, majd pedig sokk követi a csípést. Ez már...

Orbán: a rendőrök képesek garantálni a mindennapok biztonságát

Orbán: a rendőrök képesek garantálni a mindennapok biztonságát Magyarország büszke lehet arra, hogy olyan rendőrei vannak, akik védik az életet és a vagyont, képesek garantálni a mindennapok biztonságát, és akik képesek voltak tíz év alatt a bűncselekmények számát felére csökkenteni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budai Várban, a Kapisztrán téren, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Rendészettudományi Karának tisztavató ünnepségén.     Hangsúlyozta, a magyar rendőrök sokszorosan bizonyították rátermettségüket: jöhetett árvíz, vörösiszap- vagy migránsáradat, a rendőrség mindig állta a sarat. "Olyan...

Gy. Tamás megbízásából ölhették meg Fenyő Jánost

Gy. Tamás megbízásából ölhették meg Fenyő Jánost A rendőrség lezárta a Fenyő-gyilkosság ügyének vizsgálatát - jelentették be pénteken a rendőrség honlapján. A megalapozott gyanú szerint Gy. Tamás megbízásából P. Tamás szervezte meg, illetve adott utasítást Fenyő János megölésére, amelyet Jozef R. hajtott végre - írták.  Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának közleménye szerint egy csaknem 22 évig tartó eljárás fejeződött be. A 2017-ben újraindított nyomozás során a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kutatásokat és lefoglalásokat hajtott végre Magyarország és Németország területén,...