Gomolyfelhők zavarhatják meg időnként a napsütést kedden

Gomolyfelhők zavarhatják meg időnként a napsütést kedden Közepesen felhős éjszakát követően kedden a sok magasszintű felhőzet mellett az ország északi felén erőteljesebb, délen gyengébb gomolyfelhő-képződésre számíthatunk.   Az északi megyesávban elszórtan - azon belül az Északi-középhegységben nagyobb számban - várható zápor, zivatar. A délnyugati szél a Dunántúl nagyobb részét leszámítva napközben megélénkül, zivatarok környezetében fordulhat csak elő átmeneti szélerősödés. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 27 és 32 fok között alakul.

Hetnevedik születésnapján köszöntötték Farkas Bertalant

Hetnevedik születésnapján köszöntötték Farkas Bertalant Farkas Bertalant, az első magyar űrhajóst, űrkutatót 70. születésnapja alkalmából köszöntötte Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott Orbán Viktor miniszterelnök képviseletében hétfőn a Parlamentben.     A magyar nemzet hálával tartozik Farkas Bertalannak, hiszen a mai napig ő az egyetlen magyar űrhajós, aki hivatalosan is a magyarokat képviselte a világűrben - hangsúlyozta Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott hétfőn az MTI-nek. Kiemelte, hogy Magyarország kormánya rendkívül fontosnak tartja az űrkutatást és az űripart, mert az ezen a területen jelentkező...

Társait terrorizáló suhanc ellen emelt vádat az ügyészség

Társait terrorizáló suhanc ellen emelt vádat az ügyészség Vádat emeltek egy 16 éves fiú ellen, aki évek óta bántalmazta, fenyegette intézeti és iskolatársait - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.     Pirger Csaba közölte: a vádirat négy esetet sorol fel. A fiú 2017 augusztusában a zalaegerszegi gyermekotthonban egy gyereket a földre rántott az ágyról, majd többször megrugdalta. Testalkata, magassága, fizikai állapota miatt a sértett - aki nyolc napon belül gyógyuló, zúzódásos sérüléseket szenvedett - a támadójával szemben védekezésre képtelen személynek tekintendő. A kamasz alig egy hónappal...

Fele annyi alma terem idén,...

Fele annyi alma terem idén, mint tavaly, drágább lesz Tavaly 900 ezer tonna termést hoztak az almafák Magyarországon, az időjárási hatások miatt ennek idén körülbelül felére...

Nézőpont: 52 százalékot...

Nézőpont: 52 százalékot szereznének a kormánypártok Negyven százalékponttal vezetne a Fidesz-KDNP egy most vasárnap esedékes választáson a legtámogatottabb ellenzéki pártok, a...

Sokan igénylik a babaváró-...

Sokan igénylik a babaváró- és az autóvásárlásái támogatást A kormány várakozásainak megfelel a július elsejével elindult családvédelmi akcióterv fogadtatása, a babaváró támogatást több...

Megérkeztek a hatos lottó...

Megérkeztek a hatos lottó nyerőszámai, nézze meg, nyert-e A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 31. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták...

Nagyon napos: egyre...

Nagyon napos: egyre melegebb időjárás várható a héten, visszatér a kánikula A következő napokban sok lesz a napsütés, a hét első felében legfeljebb északon lehetnek zivatarok. Jellemzően 30 fok körül...

Szerdán kezdi a posta a...

Szerdán kezdi a posta a választási értesítők kézbesítését Szerdán kezdik kézbesíteni a mintegy 8 millió választópolgárnak az októberi önkormányzati választás értesítőjét. ...

Gomolyfelhős, napos időre számíthatunk vasárnap

Gomolyfelhős, napos időre számíthatunk vasárnap Sok gomolyfelhő képződik, szórványosan - nagyobb eséllyel a Dél-Dunántúlon és a Dunától keletre - várható zápor, zivatar. Éjszaka nagyrészt szétesnek a gomolyfelhők, de a középső országrészben néhol zápor, eleinte zivatar még lehet.    Vasárnap gomolyfelhős, napos időre számíthatunk, elsősorban a Duna-Tisza közén és a nyugati határnál helyenként zápor, délkeleten egy-egy zivatar előfordulhat. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül, zivatar környezetében szombaton és vasárnap is lehetnek viharos széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 17...

Augusztus 8-ától lehet benyújtani a választási kérelmeket

Augusztus 8-ától lehet benyújtani a választási kérelmeket Bár Áder János köztársasági elnök már kitűzte a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választását október 13-ára, a választáshoz kapcsolódó, a szavazóköri névjegyzékkel összefüggő kérelmeket csak augusztus 8-ától lehet benyújtani a választási irodáknál.     Tavaly év végén megváltoztak a választás egyes szabályai, így a májusi európai parlamenti választáshoz hasonlóan a szavazást megelőző 66. naptól, vagyis augusztus 8-ától lehet a választási kérelmeket benyújtani a választási irodákhoz. A választópolgárok egyebek mellett az átjelentkezésre, a...

Kuvaszokat képeznek ki a polgárőrök számára

Kuvaszokat képeznek ki a polgárőrök számára Újabb öt kuvasz kiképzését finanszírozza az Országos Polgárőr Szövetség tavaly indult kutyás szolgálata számára az Agrárminisztérium - közölte a tárca miniszteri biztosa pénteken sajtótájékoztatón, Dunakeszin. V. Németh Zsolt elmondta, a magyar kutyafajták, kiemelten a kuvasz népszerűsítésére létrejött mintaprogram folytatásaként támogatják újabb öt kuvasz kiképzését, egyrészt a genetikai erőforrások megőrzése miatt, másrészt pedig a hungarikumokhoz kapcsolódóan. "Remélhetőleg nemsokára a hét törpe neve mellett a magyar kutyafajokat is kívülről fogják tudni az iskolások"...

Szombaton már csak néhol...

Szombaton már csak néhol eshet, napos idő várható Szombaton keleten is csökken a felhőzet, megszűnik a tartós csapadék, napközben már gomolyfelhős, napos időre számíthatunk...

Vörös macskamedveikrek...

Vörös macskamedveikrek születtek a Nyíregyházi Állatparkban Fogságban nagyon ritkán szaporodó vörös macskamedvékkel (Ailurus fulgens) gyarapodott a Nyíregyházi Állatpark...

Soha ennyi eső nem esett...

Soha ennyi eső nem esett még egy nap alatt, mint tegnap Augusztus első napján megdőlt a napi csapadékrekord - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken a honlapján, ahol...

Nyitva a vásárkapu:...

Nyitva a vásárkapu: huszonötezer látogatót várnak a Szentlőrinci Gazdanapokra Kiemelkedően fontos a mezőgazdaság fejlesztése, az azon munkálkodók erőfeszítései a nemzet jövőjét erősítik - mondta az Emberi...

Útfelújításra is lehet...

Útfelújításra is lehet pályázani a Magyar falu program keretében Újabb négy pályázati felhívás jelenik meg a Magyar falu program keretében 16 milliárd forintos keretösszeggel a kormany.hu...

A napokban kapják meg emelt...

A napokban kapják meg emelt bérüket az egészségügyi szakdolgozók A napokban kapják meg emelt bérüket az egészségügyi szakdolgozók - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti...

Jelentős mértékben megújul az állami autóbuszpark

Jelentős mértékben megújul az állami autóbuszpark A Volánbusz járműállománya összesen 638 korszerű, légkondicionált, a jelenlegi legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak megfelelő autóbusszal bővül - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.     A közleményben részletezik, hogy a Volánbusz 18 milliárd forint értékben 219, míg a Volán Buszpark Kft. 33 milliárd forintért 419 jármű beszerzését tervezi közbeszerzési eljárás keretében. A pályázatok egy része már megjelent, a továbbiak is hamarosan elérhetők lesznek. A beszerzések eredményeként jövő év végéig 638 új jármű áll szolgálatba a Volánbusznál. A társaság teljes...

Sofőr nélküli autót vontatott egy román a magyar sztrádán

Sofőr nélküli autót vontatott egy román a magyar sztrádán Sofőr nélküli autót vontatott egy házilag barkácsolt szerkezettel egy román állampolgár az M3-as autópályán Tiszaújváros közelében - közölte pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.     A rendőrség a szabálysértőt két hónapra eltiltotta a járművezetéstől, illetve pénzbüntetést szabott ki a sofőrrel szemben. A tiszaújvárosi rendőrkapitányság munkatársai csütörtökön, nem sokkal dél után intézkedtek a román rendszámú autó vezetőjével szemben, majd előállították a városi kapitányságra - közölte a rendőrség. A hírhez mellékelt fotón az...

Jövőre minden diák ingyen kap tankönyvet a köznevelésben

Jövőre minden diák ingyen kap tankönyvet a köznevelésben Félmillióval több tankönyvet rendeltek idén, mint tavaly, azok mégis 700 millióval kevesebbe kerültek a családoknak és a költségvetésnek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.     Rétvári Bence azt mondta, a hét elején mind a 13 millió tankönyv megérkezett a raktárba, ahonnan augusztus végéig mintegy négyezer helyszínre szállítják majd ki azokat. Azáltal, hogy az állam átvette a tankönyvek fejlesztését, előállítását és kiszállítását, a tankönyvek garantáltan megérkeznek majd az intézményekbe...