"Zavarban a Fidesz a magántőke miatt"
2008. július 14. hétfő 13:46
A szocialista politikus emlékeztetett arra, hogy a múlt héten kizártak a Fideszből két hevesi politikust, Heves város polgármesterét és az egri Fidesz-elnököt, mert részt vettek az egészségügyi privatizációban.
Eközben - folytatta Török Zsolt - Mikola István, az Orbán-kormány volt egészségügyi minisztere arról beszélt, hogy az egri Markhot Ferenc Kórház működtetését pályázaton elnyert HospInvest Zrt. nem ördögtől való és nem akkora baj a magántőke bevonása az egészségügybe.
Török Zsolt kitért arra, hogy 2001-ben Mikola István és Orbán Viktor még arról beszélt, mennyire jó a kórházprivatizációs törvényjavaslat és a Fidesz elnöke miniszterelnökként kijelentette, elégedett Mikola István munkájával és nem gondol esetleges leváltására. A szocialista képviselő megjegyezte: a Fidesz később mégis elutasította a működő tőke bevonását az egészségügybe.
Az MSZP úgy látja, a Fideszen belül nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal, mert "amíg Mikola István a közelmúltban Kiskunhalason úgy fogalmazott, hogy a Hospinvest Zrt. nem csak a profit maximalizálására törekszik, addig frakciótársa, Szabó Erika helyi képviselő szerint a cég nem tudja megfelelően működtetni a városi kórházat".
Török Zsolt arról is beszélt, hogy Orbán Viktor bizalmasa és volt üzlettársa, Kékessy Dezső volt párizsi nagykövet a Diagnosztikum Zrt.-n keresztül komoly befolyásra tett szert a különböző egészségügyi intézmények laborjaiban.
A lezajlott folyamatok kapcsán a szocialista képviselő példaként említette, hogy az egri Fidesz-elnök cége egy legális eljárás során bérbe vette a hevesi rendelőintézetet, majd ennek legértékesebb részét, a labort bérbe adták a Pro Labor Kft.-nek. Török Zsolt hozzáfűzte: az említett kft. egyik tulajdonosa a GP MED, amelynek egyik tulajdonosa a Diagnosztikum Zrt.
A kormánypárti politikus újságírói kérdésre azt mondta, úgy gondolja, Mikola István környezetében a szakértőknek tulajdonosi részesedése van a Diagnosztikum Zrt.-ben és a volt fideszes egészségügyi miniszter két-három áttéttel köthető Kékessy Dezsőhöz, aki szintén köthető Orbán Viktorhoz.
Török Zsolt szerint ebből következik, hogy amikor a Fideszben az üzleti érdek azt kívánja, akkor szabad utat adnak a magántőke bevonásának, amikor pedig a politikai érdek az ellenkezőt követeli meg, akkor elutasítják azt.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Szenzációt keltett Horthy Miklós...