Zárószavaznak a költségvetésről
2010. december 23. csütörtök 08:25
A Ház mai ülésén várhatóan 13 törvényjavaslatról lesz zárószavazás, ezek közül az utolsó a 2011-es költségvetésről szóló voksolás.
Dönthet ma a Ház a sztrájktörvényről is, amennyiben az Országgyűlés nem fogad el egyetlen, ehhez a jogszabálytervezethez benyújtott módosító indítványt sem. (A fideszes Ágh Péter kedden parlamenti mandátumáról való lemondásra szólította fel Varga Lászlót, mivel a szocialista országgyűlési képviselő a törvényjavaslat általános vitájának lezárása miatti felháborodásában trágár kifejezést kiabált az ülésteremben, és ezzel megsértette a Ház tekintélyét. Az MSZP szerint a képviselő bocsánatkérése elégséges, felháborodása viszont jogos volt az idő előtt lezárt vita miatt.) A törvényjavaslat elfogadásához kétharmados többség kell.
Ugyancsak a képviselők kétharmadának igen szavazata kell a bíróságok hatékony működését és a bírósági eljárások gyorsítását szolgáló egyes törvények módosításához. Az indítvány szerint a bíróságok szükséges létszámának évenkénti meghatározásától, a bírák folyamatos képzésétől és szabályok egyszerűsítésétől várja a kormány a bírósági eljárások gyorsítását.
Zárószavazás lesz a közalkalmazottak, illetve a köztisztviselők jogállásáról szóló törvénymódosításokról. Az indítványok bevezetnék az indoklás nélküli felmondás intézményét a köztisztviselőknél is, és januártól nem lehetne két hónapnál több felmentési idejük. Megszűnne a megbízott vezetői rendszer és az intézmények vezetőit legfeljebb 5 évre választhatnák meg a jövőben.
Ma dönt a parlament az egyes energetikai témájú, a sportról, a társasházakról, a cégjogi és társasági jogi tárgyú törvények módosításáról, a bíróságok elnevezéséről, székhelyéről és illetékességi területének meghatározásáról, a szociális törvények módosításáról, a Bethlen Gábor Alapról szóló törvényjavaslatról. Szintén ma szavaznak a Magyar Távirati Iroda létrehozásáról szóló határozati javaslat módosításáról.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsett is "falusi" maradt Burján...
- Lépcsőfutó versenyt rendeznek a TV...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...
- Kedden több hullámban újabb heves...
- Nem tudott belenyugodni a szakításba...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Heves zivatarok veszélyére...
- Pécsett mérték össze tudásukat az...
- Még csaknem két hétig...
- Katasztrófa sújtotta területté...