Zalai Hírlap: Megvertek egy diáklányt Lentiben
2009. december 05. szombat 12:46
A kilencedik évfolyamos tanuló a lapnak azt mondta; már több alkalommal is bántalmazták, megalázták osztálytársai, előfordult, hogy testnevelésórán ököllel vágták gyomorba. A héten a buszmegálló közelében ütlegelték, táskájukkal fejbe verték, többször leköpték, tépték a haját. Az esetnek több szemtanúja is volt, de senki sem avatkozott közbe - olvasható a napilapban.
Tótiván Endre, a Lámfalussy Sándor Szakközép- és Szakiskola igazgatója a lapnak azt nyilatkozta, hogy az iskola kerítésén kívül történt esetekért nem tud felelősséget vállalni. A szakközépiskolában már májusban is történt hasonló eset, akkor ugyancsak diáklányok verték meg osztálytársukat, akit a bántalmazás miatt kórházba kellett szállítani.
A lenti rendőrkapitányságon garázdaság miatt indítottak eljárást - tájékoztatta a lapot a rendőrség sajtóreferense, hozzátéve, hogy a májusi ügyben lezárták a nyomozást és vádemelési javaslattal átadták a zalaegerszegi városi ügyészségnek.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Böde az élvonal történetétnek...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- Gázolt a vonat, késtek a járatok a...
- Mohácsi drogdílert kapcsoltak le a...
- Több mint ezer tartalékos tett esküt,...
- Repültek a kukák, dőltek a leanderek...
- Gomolyfelhők zavarhatják vasárnap a...