Visszavonták a figyelmeztetést, csak néhány centi hó eshet
2013. február 23. szombat 10:53
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat délelőtt visszavonta a korábban kiadott figyelmeztetéseket, mivel a jelenlegi előrejelzés szerint már csak néhány centiméternyi friss hó várható.
Korábban öt dunántúli megyére - Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Zala és Somogy - elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a havazás miatt.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat délelőtt az MTI-hez eljuttatott előrejelzésében azt írta: a csapadék intenzitása a Dunántúlon fokozatosan csökken, majd megszűnik. Délelőtt még néhány centiméter hó hullhat a Dunántúl nyugati-északnyugati részén és a Dunántúli-középhegységben.
A Dunától keletre esőre kell számítani, kivéve az Északi-középhegység magasabban fekvő területeit.
Késő estétől vasárnap reggelig az Alpokalján (Vas megyében, Zala megye nyugati felén, Győr-Moson-Sopron megye nyugati részén) 5 centiméter körüli hó valószínű, majd a hőmérséklet ott is várhatóan mindenhol fagypont fölé emelkedik.
Szombaton a legmagasabb nappali hőmérséklet általában plusz 2 és plusz 8 Celsius-fok között alakul, de nyugaton 0, a Tiszántúlon 10 fok körüli értékek is lesznek. Késő este többnyire 1 és 7 fok között lesz a hőmérséklet.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Új főszponzor: dől a lé a Fradinál!
- Faggyal, havazással és széllel...
- Új arcok bukkanak fel a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...

